Versenytitkok 4. rész – Partszéli pontyhorgászat
Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Igaz ez
vizeinkre is, ahány tó, annyi szokás, annyi különleges halfogási
technika. Minden vízterületnek megvan a maga sajátossága és az a
módszer, amely ott kiemelkedő fogásokkal kecsegtet. Azon a kellemes
nyári napon, amikor ez az írás és film készült, a Szeged mellett
található Maty-éri evezőspályán horgásztam, amely számos rangos
horgászversenynek is helyszínéül szolgál. 2012-ben itt került
megrendezésre a II. Országos Feeder Horgász Bajnokság, ahol nagy
csatában végül a második lettem.
|
 Döme Gábor |
Ezen a versenyen az első és második helyen végzők,
azaz Erdei Attila és jómagam azonos pontszámot, összesen 5 pontot
gyűjtöttünk, csupán a kifogott halsúly döntött egyéni világbajnokunk
javára.
 |
A II. Országos Feeder Horgász Bajnokságon a második helyen végeztem |
Az itteni sikert egy szokatlan, nagyon rövid távú
horgászatnak köszönhettem. Van, ahol 100 métert kell dobni annak
érdekében, hogy halat fogjunk, míg van, ahol szinte a lábunk alatt, a
haltartó hálónk végében hemzsegnek a halak. Maty-éren a nyári időszakban
(a felmelegedett vízben) gyakran megfigyelhető jelenség, hogy „kiáll” a
partszélbe a halcsapat, amelyet folyamatos etetéssel szépen helyben is
lehet tartani. Ennek a különleges, partszéli pontyhorgászatnak a
rejtelmeibe kívánom beavatni az érdeklődőket.
 |
Az egyéni verseny ellenére a siker kizárólag a Haldorádó Feeder Team csapatmunkájának volt köszönhető! |
A több mint 2 km hosszú, teljesen egyenletes
mederszerkezetű vízben főként ponty, ezüstkárász, kevés dévérkeszeg és
sajnos nagyon sok törpeharcsa is él. A versenyzők életét nagyon
megkeserítik a szúrós halacskák, nagyon nehéz olyan etetőanyagot
találni, amellyel némiképpen szelektálhatók. Nagyon sok itteni
versenytapasztalat után Sisa József horgászbarátommal,
csapattársammal közösen egy új etetőanyag receptet sikerült
összeállítani, amely ha nem is 100%-ban, de jelentős mértékben
szelektálja a törpeharcsákat, miközben mágnesként vonzza a pontyokat és
kárászokat!
 |
2013-as
év egyik újdonsága a Haldorádó Vad Szilva termékcsalád, amelynek
kifejlesztését a Szegeden elért kiváló versenyeredmények inspirálták |
Mindjárt az elején szeretném tisztázni, hogy nem
sikerült még felfedezni azt a tökéletes keveréket, amelynek bevetésével a
törpeharcsák elmenekülnek, és csak pontyot vagy kárászt fogunk. De a
folyamatos kísérletek biztatóak, apró lépésekkel haladunk előre. Az új,
2013-ban forgalomba kerülő etetőanyag fantázianeve a VAD SZILVA.
Ez egy édes kukorica és tigrismogyoró keverékén alapuló etetőanyag
különleges szilva aromával spékelve, amely ezen a vízterületen és az
időközben elvégzett próbahorgászatok alapján más, ehhez hasonló
pontyos-kárászos-törpés vizeken is nagyon hatékonynak bizonyult. Mint
jeleztem már, nem tudjuk 100%-ban kizárni ezzel a keverékkel sem a
törpéket az etetésről, ugyanis őket a nagy számban érkező kárászok és
pontyok tudják csak elzavarni. Ezt a keveréket pedig pikkelyes barátaink
nagyon szeretik! A Haldorádó Vad Szilva termékcsalád folyékony aromával, pelletekkel, kukoricával, Pellet Packkal, folyékony és por dippel válik teljessé.
 |
A
termékcsalád alapító tagja, a Vad Szilva etetőanyag főként a
felmelegedett vizekben igazán hatékony, ekkor érvényesül a legjobban
törpeharcsa szelektáló hatása. E három termék a mindennapos horgászatok
során, a legtöbb tavon kiválóan teljesít |
 |
De senkit sem szeretnék azzal áltatni, hogy ezzel 100%-ban elkerülhetők a szúrós ördögök! |
 |
A törpeharcsákat az etetőanyag közelébe érkező kárászok… |
 |
… és pontyok tudják csak elzavarni! |
 |
A
Vad Szilva család ezzel a hét speciális termékkel válik teljessé,
amelyek főként a nagyhalas horgászatok során bizonyították rendkívüli
fogósságukat (sokat fogunk még ezekről a következő években hallani!) |
Az etetőanyagot előző este bekevertem, amely így
tökéletesen felpuhult, beérett. Egy apró trükk, amely még fogósabbá
teheti: ne vízzel, hanem turmixolt csemegekukoricával keverjék be az
etetőanyagot, így még hatásosabb! Az etetőanyag mellett szükség van
néhány doboznyi csemegekukorica és főtt búza keverékére is. Élő csalit a
törpeharcsák elkerülése érdekében az etetőanyaghoz nem (vagy csak
nagyon ritkán) keverek Szegeden.
 |
Szegeden
az eredményes nyári horgászatok egyik titka a partszéli pontyhorgászat.
Ekkor a feeder-végszereléket nem kell bedobni, hanem csak be kell
lógatni a parttól mindössze 7-8 méterre |
Nézzük meg a felszerelést is! Ideális egy rövid light
feeder vagy pickerbot lenne. Azonban az arra felrakott végszereléket
csak dobva, hangosan csobbanva lehetne bejuttatni, amely a partszéli
horgászat során nem szerencsés. Ezért egy olyan méretű feederbotra van
szükség, amellyel csak be kell lógatni a végszereléket. Ehhez egy Spro Royal Sensitive 390MH
feedert használok. Ezzel a parttól kb. 7-8 méterre horgászom. A
végszerelékem a nemzetközi szabályzatnak megfelelő, csúszó végszerelék,
amelynek rugalmasságát erőgumival növeltem.
 |
A Spro Royal Sensitive 390MH feeder a finom partszéli horgászathoz is remek választás |
 |
A horogra akad halak nem is nagyon tudnak tőle szabadulni |
A horgászat megkezdése előtt be kell etetni, és a
fogyatkozó csalogatóanyagot később folyamatosan pótolni szükséges. Az
etetést minden esetben nagyon pontosan, koncentráltan hajtom végre.
Ehhez a Haldorádó Special Round Feeder megnövelt méretű, 3XL-es
változatát használom. Ez a hatalmas drótos kosár egy speciális
etetőkosár – szó szerint az! A nemzetközi szabályzat szerint maximum 7
cm hosszú és 5 cm átmérőjű lehet a kosár mérete. Ez a megadott méreteken
belül van, vele nem kevés csalogatóanyag juttatható be igen rövid időn
belül és nagyon koncentráltan. Ez nemcsak a versenyszerű feederezésben,
hanem a hétköznapi hatékony és pontos pontyhorgászat során is nagyon jól
jöhet! A versenyszerű feederzés egyik érdekes szabálya, hogy kizárólag
feederkosárral lehet etetőanyagot és bármilyen csalogatóanyagot
bejuttatni. Tehát kézenfekvő lenne ebbe a rövid távolságba is kézzel
bedobni néhány gombócot, de ez két ok miatt nem javasolt:
- A feeder versenyeken tilos a kézzel történő etetés!
- Túlságosan hangos, zajos lenne a becsapódó gombóc, amely zavarná az óvatos halakat.
 |
Ez a legnagyobb méretű feederkosár, amely a nemzetközi szabályzatnak is megfelel, ugyanis hossza kisebb, mint 7 cm… |
 |
… míg átmérője is 5 centin belül marad |
 |
A
Haldorádó Special Round család 3 régi tagja mellett kapható már három
új, „pontyos” méret is, ezek az XL, 2XL és 3XL változatok. A méretbeli
különbség szembetűnő! |
 |
A nagyméretű kosarak mindegyike 10 g önsúlyú. Így egy nagy befogadóképességű, de lágy bottal is használható kosarat kapuk kézhez |
Az alapozó etetés után mindig kisebb kosárra váltok. A Haldorádó Special Round család 3 régi tagja mellett, kapható már három új, „pontyos” méret is, ezek az XL, 2XL és 3XL változatok.
Az új, megnövelt méretű feederkosarak további különlegessége, hogy a
nagy méretük ellenére kicsi az önsúlyuk, ez mindössze 10 gramm
mindháromnál. Ugyanakkor megtöltve a legnagyobb összsúlya meghaladja a
100 grammot! Ha nagyobb önsúlyra van szükség (a már korábban bemutatott
módon) könnyedén pótolhatjuk cserélhetjük azt, ugyanis a drótos
kosaraink ólomnehezékei cserélhetők! A kevésbé tájékozott feederezőkben
joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért van szükség ilyen nagyméretű,
nagy tárolókapacitású zárt kosarakra, miért nem elegendők a kisebb, régi
méretek? A keszeghorgászat során ritkán van bent 2 percnél tovább a
végszerelék, így a gyakori dobások miatt biztosított a csalogatóanyagok
folyamatos bejuttatása. A termetesebb halakra viszont gyakorta több időt
(akár 5-10 percet is) kell várni. Ekkor a ritkább dobásokat nagyobb
mennyiségű anyag egyidejű bejuttatásával kompenzáljuk, csak így
biztosított a folyamatos „terített asztal” a később érkező halaknak.
További előny, hogy ha sok szemes anyagot (kukoricát, búzát) is be kell
juttatni – amik a hagyományos, kis átmérőjű kosarakba beleszorulnak –,
azok a megnövelt átmérőjű kosarakból gond nélkül és a kívánt helyen (!)
távoznak. A horgászatot egy 2XL-es méretű kosárral folytattam. A legjobb
csalinak a csontkukac, a kukorica vagy ezek kombinációja bizonyult.
 |
Sok szemes anyag is került az alapozó etetés során az extra nagy kosárba, amelybe garantáltan nem szorulnak bele a magvak |
 |
A
végszerelék különlegessége, hogy a kosár erőgumin csúszik (akadály
nélkül!), amely tovább növeli a felszerelés rugalmasságát. A horgászat
során a 2XL méretű etetőkosarat használtam |
 |
A nyerő csalikombináció |
Ahol a kosár a fenékre koppant, ott a vízmélység kb.
1,5-1,7 méter volt, míg a meder közel 3 méterig mélyül, amelyet a
parttól 17-20 méterre ér el. Tehát a horgászhelyem előtt elterülő medret
úgy kell elképzelni, mint a füves partoldalt, amely szépen lassan, de
határozottan lejt. Azonban a mederfal nem egy asztallap simaságú
felület, amelyről legurul, lecsúszik minden. Apró lépcsők és törések
tartják meg a finomságokat. Persze ennek ellenére időnként érdemes egy
kicsit bentebb is lógatni, hátha a nagyok éppen ott várják finomságokat!
 |
Időnként érdemes kicsit bentebb is belógatni a végszereléket, mert az igazán nagyok az etetés peremén várakoznak |
 |
A kapások zöme villámgyors és nagyon agresszív, ezért egy percre sem szabad levenni a szemünket a spiccről… |
 |
… mert már kezdődhet is a fárasztás… |
 |
... majd a szákolás |
 |
Szép és erős pontyok élnek Maty-éren |
A kapás a kis távolság miatt nagyon vehemens, szinte
letépi a botot az ágasról a csalit felszippantó ponty, így a kiakasztott
zsinórklipszet vagy beszorított féket el kell felejteni! Amikor így
horgászom, minden esetben a féket kilazítva várom a halakat!
Annak ellenére, hogy rajta van a kezem a boton, a kapás annyira gyors,
hogy a bot megemelése előtt már gyakorta szól a fék. A lendületes
bevágást is el kell felejteni, mert szükségtelen. Aki ezekre nincs
felkészülve, akár a komplett horgászfelszerelését is elveszetheti,
berántja a hal a vízbe, mint ahogy erre már nem egy alkalommal volt
példa!
 |
Ha jól csináltunk mindent, gyakran ismétlődik meg ez a mozdulat |
 |
A jól kivitelezett technika jutalma |
 |
Köszönöm ezt a szép napot! |
A szegedi eredményes horgászatokon felbuzdulva több
helyen is próbáltuk már ezt a fajta partszéli pontyhorgászatot.
Különösen eredményesnek bizonyult mély bányatavakon, ahol a part mellett
is már 1-2-3 méter mély víz található. De olyan vízterületeken is
meghökkentően eredményes, ahol a partszélben vízi növényzet (nádas,
hínáros) található, amely búvóhelye a halnak. Ekkor elég, ha 60-80 cm a
vízmélység. Ezen átnyúlva, a végszereléket a növényzet szélébe óvatosan
letéve rövid várakozás után nagyszerű élményekben lehet részünk. Tehát
gyakorta érdemes a lábunk alá is nézni, nemcsak a távolban keresni a
halakat!