Vadvízi kalandok 18. rész - Márnák Budapest szívében - Fájljaim - Letöltések

Horgászatunk helyszínéül a Margit-sziget déli részét szemeltük ki. A folyó e szakaszán a közös horgászat előtti napokban több szép márnát is sikerült fognia Ferencnek, így logikusnak tűnt, hogy itt próbálkozunk. Aki nem jártas a budapesti közlekedésben és parkolási rendben, azokkal előzetesen néhány információt szeretnék megosztani. Ha valaki elhatározza, hogy a fővárosban fog horgászni, tudnia kell, hogy nagyon kevés olyan helyszín van a Duna-parton, ahol meg lehet állni és szabályosan parkolni. A legközelebbi parkírozó, ahol meg tudtam állni, kb. 1 kilométerre, az Országház közelében volt. Itt 3 óra parkolás 1320 Ft-ba kerül, amelyet munkaidőben (8:00-20:00 óráig) „csak” négyszer kellett megváltanom. Biztos van más, esetleg olcsóbb parkírozó is, de ott meg az autónk nincs biztonságban.

Így nem véletlen, hogy Ferenc sem autóval, hanem kizárólag a tömegközlekedési eszközökkel közelíti meg a horgászhelyeket és csak a legszükségesebb eszközöket viszi magával. Mivel tudtam, hogy mire számíthatok, már előző este én is mindent összepakoltam és az utazócsomagot drasztikusan lecsökkentettem. Felszereléseim rendezgetése közben döbbentem rá, hogy mennyi felesleges cuccot viszek minden alkalommal magammal… A minimális felszerelés sem volt kevés, de ez egy Korum fotelre szerelhető kerék szett segítségével mozgatható volt.

Már kora hajnalban, pirkadat előtt a vízparton voltunk. A korai érkezés oka az volt, hogy a legjobb, napfelkelte előtti időszakban horgászhassunk. Feri tapasztalatai alapján egyértelműen a kora reggeli és késő délutáni időszakok bizonyultak majd minden alkalommal a legjobbnak.

A megérkezés után nem is tétlenkedtünk sokat, a felszerelések beélesítése után felcsalizott horgaink már vízben várták az első jelentkezőket. A város fényeiben és az ekkor még tükörsima vízfelszínen jól látható halfordulásokban gyönyörködtünk. Nagyon biztató volt, hogy a parttól 1-15 méteres sávban folyamatosan forogtak a jászok, annál kicsit bentebb pedig márnaugrásokat is láttunk. Egyértelmű volt számunkra, hogy itt van hal, ráadásul nem is kevés!

Amivel kezdetben meg kellett küzdenem, az a folyó meghökkentően erős sodrása. Én horgásztam már Győrtől Mohácsig az ország nagyon sok pontján a Dunán, de sehol nem találkoztam még ennyire erős sodrással. A Margit-sziget a Duna közepén, Budapesten található, különleges elhelyezkedése révén kettévágja a folyót és két, mindössze 250-300 méter szélességű betonteknőbe kényszeríti azt. A nagy vízhozamú folyó még alacsony vízállásnál is annyira felgyorsul, hogy átlagos felszereléssel és végszerelékkel itt esélytelenek vagyunk. Áldottam az eszemet, hogy a Spro Team Feeder botcsalád legerősebb, 390XXH változatát hoztam magammal. Kezdetben egy 210 grammos Grippa Carp Lead nehezékkel próbálkoztam, amelyet kb. 5 másodperc alatt sodort ki a gyors folyású víz a parti kövezés szélére. Próbálkoztam feederkosárral is, de abból nem tudtam akkorát feltenni, amely megállt volna! Így az etetési kísérletezésem néhány próbadobás után megbukott…

Sőt, csak akkor tudtam a kívánt helyen tartani végszerelékemet, ha kettő ólmot akasztottam a végszerelékem karabinerébe. A 210 + 150 = 360 gramm súlyú ólomfüzér már megállt! A botom hivatalos dobósúly-tartománya 100-250 gramm, azonban még az ennél lényegesen nagyobb súlyú végszerelék bevetése sem okozott számára problémát. Miért fontos a végszerelék megállítása, fixálása? Ha kis súlyú ólommal horgászunk és hagyjuk szabadon sodródni, akkor azt előbb vagy utóbb a partszéli kövek fogják megállítani. Ezek mellé, alá besodródva állandóan leakadnánk, így a horgászat nem állna másból, mint folyamatos szerelésből. Mivel a víz alá nem látok, még így is gyakran dobtam olyan helyre, ahol beszakadtam. A felszerelés óriási igénybevételnek van itt kitéve. Ezért nemcsak a botnak kell nagy teherbírásúnak és erősnek lenni, hanem az orsónak is. A Spro Team Feeder Special LCS 550M orsóimat 0,25 mm vastag monofil és 0,19 mm vastag fonott főzsinórral töltöttem fel. Utólag már tudom, hogy itt kizárólag fonott főzsinórt szabad használni, csak az tud a durva tereppel megbirkózni.

Érdemes említést tenni Feri felszereléséről is. Annak ellenére, hogy egy fiatal, nagyon tájékozott, a módszerekben jártas horgászról van szó, számomra (először) indokolatlanul erősnek tűnt felszerelése, amely hagyományos botokból, harcsázó orsóból és 0,30 mm vastag fonott főzsinórból áll. Horgászbarátom őszintén bevallotta, hogy két kisgyermek mellett, a postás fizetéséből nem telik többre. Pont ezért olyan nagy teherbírású, rendkívül strapabíró felszerelést kellett összeállítania, amely mindent kibír. A botok keménysége sokat csökkent a halak fárasztási élményén, de valamit fel kellett áldozni, hogy a keretbe beleférjen. Nagy álma Ferinek is egy erős és megbízható feederbot, de a családját nem akarja azzal „büntetni”, hogy tőlük veszi el annak árát.

Nagy csalódás volt számunkra, hogy a halak egyértelmű jelzései (ugrásai, fordulásai) ellenére a legjobb időszakban kapás nélkül maradtunk. Abban egyeztünk meg, ha 9 óráig nem lesz kapásunk, összepakolunk és elmegyünk haza. Aki horgászik nagy természetes vízen, az tudja jól, hogy nincs két egyforma nap és nem lehetünk semmiben sem biztosak! Eltelt 9 óra is, kapás semmi… beletörődtünk a sorsunkba. Megkezdtem a pakolást, miközben egyik szemem mindig a botok spicceit leste. Órámra pillantottam, 9:30-at mutatott, amikor egyértelmű kapás jelezte, hogy mégis van érdeklődő. Az első hal egy kb. 80 dekás jászkeszeg volt. A kifogásától számítva nem telt el 5 perc, amikor újabb, még határozottabb kapás jelentkezett. Ez egy igazi erőgép volt és a part szélébe évre, a kövek közé bebújva minden trükköt bevetett, hogy megszabaduljon a horogtól, de most mi voltunk az ügyesebbek és Feri rutinos mozdulatokkal szákolta meg a nap első termetes márnáját. Mindkét hal iszapgilisztára kapott. Miközben én a hallal bíbelődtem, vendéglátóm eltűnt mellőlem, ő is fárasztott: ez egy kismárna volt. 10 percen belül felpezsdült a víz, az addig reménytelennek hitt horgászat egy pillanat alatt megváltozott.

Nagy lelkesedéssel frissítettük a csalikat és vetettük be újabb és újabb helyekre, de kapás már nem érkezett. Az egyre magasabbra emelkedő perzselő Nap miatt még ernyő alatt is a gutaütés kerülgetett, hiszen a kövek is ontották a meleget magukból.

Közben a hajóforgalom is annyira felerősödött, hogy nem volt olyan perc, amikor ne forgolódott volna előttünk egy nagy monstrum. Persze ezekben az órákban halra utaló jelet még véletlenül sem láttunk. Már csak a közelgő estében bíztunk, hátha akkor is lesz néhány olyan perc, amikor kapásra bírhatók. Kellemes meglepetés volt számunkra a 16 óra előtt érkező jászkeszeg, amely kicsit felpezsdítette újra a vérünket és bizakodóvá tett, hátha előbb beindulnak a halak.

Újabb két órát kellett azonban várni, hogy történjen valami, és ezúttal ismét Feri fárasztott. A kemény bot görbülése és nagy orsó felsíró fékhangja egyértelműen jelezte, hogy ez bizony nem gyerekhal! A part közelében felbukkanó márna láttán szinte egyszerre kiáltottunk fel: „Te jó ég, mekkora márna!”. És valóban, a pompás hal éppen csak belefért a merítőbe. A törzshossza 66 cm, farokuszonnyal együtt több, mint 70 cm volt, a súlya pedig 3,80 kg! Ez bizony nem hétköznapi márna, ritkán akad ilyen méretű még a legelszántabb folyóvízi horgászok horgára is! Feri ujjongott örömében, hiszen pont a közös horgászatunk során fogta ki élete eddigi legnagyobb márnáját!!! A csali sajtkocka volt.

A sajtkocka sikerén felbuzdulva egyik végszerelékem horgára én is ezt tűztem, a másikon maradt az iszapgiliszta. Sötétedésig azonban egyikünknek sem volt kapása. Éppen felkapcsolták a közvilágítást, amikor a gilisztás horgot keményen megragadta valaki és el sem engedte. A hal erejéből és fejrázásaiból biztosra vettem, hogy márna, ezért újabb meglepetésként ért, amikor felbukkant egy termetes jászkeszeg. A jó húsban lévő jász pontosan 1,88 kilót nyomott. Ő volt ezen a napon a búcsúhal.

Sötétben érkeztünk és sötétben távoztunk. Miközben csendesen pakoltunk, végig azon járt az eszem, hogy az itt élők nem is sejtik, hogy bár egy nehezen meghorgászható, de igazi „halbánya” mellett élnek.

A nagyvárosi környezet ellenére nagyon jól érzik magukat a halak, és öröm azt látni, hogy milyen jó egészségnek örvendenek. Az öreg folyó most is kegyes volt hozzánk, kitartásunkat jutalmazta és megmutatta nekünk, hogy milyen csodálatos halak rejt itt is. Köszönjük, Duna!!!

Vadvízi kalandok 18. rész – Márnák Budapest szívében