Timari.bucsu.Hun.XVID.-Tizi78 - Fájljaim - Letöltések

Az utóbbi két évben igen hűtlen voltam kedvenc folyómhoz. Igaz, ő sem volt túl kegyes hozzám. Ha végre akadt annyi időm, hogy kicuccoljak, szinte biztosra vehettem, hogy vagy egy kiadós esőzés tette járhatatlanná a hozzá vezető utat, vagy sáros-zavaros árhullám nyomakodott éppen medrében. Ha mégis lejutottam, akkor halat nem adott egy grammot sem. Süketen csordogált, mintha medrében nyoma sem lenne életnek. Voltak persze „halas napok” – legalábbis barátaim időről időre beleültek a tutiba, ám nekik megadatott, hogy annyit, és akkor horgásszanak, amennyit szeretnének. Nem panaszkodhatom én sem, hiszen ha a naptáramba pillantok, bizony nem kevés időt töltöttem horgászattal, csak valamiért nem ott és nem akkor, mikor kellett volna. Száz szónak is egy a vége, ideje volt már jó pillanatában elkapni kedves folyómat.

Mivel ez az utolsó évem a szabolcsi „beregben”, egyfajta búcsúpecára gondoltam. Szerettem volna méltóképpen búcsút venni a Tiszától, hogy jövőre kegyeibe ajánljon nővérének, a Dunának. Ahogy megfordultak ezek a gondolatok a fejemben, rögvest jött egy szokatlan árhullám. A többnapos esőzések tavaszi áradást idéztek elő. Mintha nem szívesen engedne el a folyó. Halkan kérleltem, hogy még egy utolsó lehetőséget adjon nekem. Nem tudom, hogy szánalomból, vagy csak egyszerűen azért, mert mindig is baráti volt a viszony közöttünk, de az áradás levonulása után hihetetlen halbőséggel jutalmazott. A barátaim is számos szép fogásról adtak hírt, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy egy utolsó baráti látogatást tegyek az ismerős kövezésen. A szerelékek készítése közben döbbentem rá, milyen rég találkozhattunk, ugyanis szerelékeket kellett készítenem. Horgászládámban egyetlen épkézláb létra sem volt, amire folyóvízi cucc feszült volna. A folyó e szakaszán nem mehet biztosra az ember. A közeli vízlépcső sokszor megtréfálhatja a horgászt. Alapvetően „normál folyásnál” 5-6, max. 8 grammos úszó is elég, de előfordul, hogy a 20 grammos lapos úszót is kifekteti a víz. Éppen ezért alfától ómegáig kell szerelni mindent, ha csak nem akarjuk a vízparton szerelgetéssel tölteni az időt. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy néha a megállított, máskor a lassan engedett, vagy éppen az úsztatott szerelék ad halat, bizony fel kell tölteni a készleteket. Igaz, hogy normál esetben csak egyszer kell szerelgetéssel időzni, később csak a beszakadt szerelékeket kell pótolni. Az etetőanyagot is előre összekevertem. Jól bevált, kiismert keverékemet mixeltem, némi újítással. Az alapot most is 2 zacskó Maros Mix XXL és ugyanennyi Maros Mix XXL dévér adta, amihez 3 kg Terra de fond braun föld (inkább por) került. Az egészet szárazon kevertem össze, és a földet-etetőt egyszerre vizeztem fel. Az így kapott kaja rendkívül finom aromával, a föld miatt remek tapadással és nehezítéssel bírt.

Magáról a földről már sokat olvashattatok itt a portálon is, én csupán megerősíteni tudom az ott leírtakat. Jómagam is ott olvasottak szerint jártam el. (Némi kiegészítést azonban tennem kell. Az idei évtől ez a föld megváltozott. Valamiért elvesztette tapadó képességét. Megtudtam, hogy ezt a földet a gyártó kimondottan etetőanyag „nehezítésre” szánja, ezért kihagyták belőle a gyártás során a tapadást biztosító adalékot. Ezen azonban könnyen segíthetünk, megfelelő mennyiségű Liant Coller hozzáadásával.)

A kész keveréket párszor áttörtem. Ez sokak szerint csak felesleges „fakszni”. Nem szeretnék senkit meggyőzni ennek ellenkezőjéről, csupán megjegyzem, hogy több hozzáadott értéke van a dolognak, mint azt sokan gondolnák.

Minden szükséges „lomot” bekészítettem, és vártam, hogy hajnalban megcsörrenjen a vekker. A korai indulást a helyválasztás privilégiuma indokolta. Igaz, hogy hétköznapra esik a horgászat, de soha sem lehet tudni. Peti barátomat is bepakoltam az autóba, és még sötétben hagytuk magunk mögött a Tokaji úti piacra igyekvő, soknyelvű kavalkádot.

Tímári búcsú