Nagy távolságra, nagy csalival a Shimano Catana Heavy Feederrel
Amikor legelőször kezembe vettem az erre a
teszthorgászatra szánt botot, illetve orsót, igen kíváncsi voltam rá,
hiszen a Catana széria több tagjával is horgásztam már eddig. Legutóbb a
Multi Light Medium botot próbálhattam ki, és nagyon megnyerte a
tetszésemet, viszont ez alkalommal az erősségi sor túlsó végéről, az
erős kategóriából várt egy bot, hogy kipróbálhassam, mit is tud. Ez a
bot a Shimano Catana BX Feeder Heavy 3,96 m-es volt. Hogy még
különlegesebb legyen ennek a tesztnek a hangulata, egy éjszakai
horgászatra szeretnélek titeket meginvitálni. Tartsatok velem!
|
 Takács Péter |
Most, amikor ezt az írást készítem gondoltam csak
végig, hogy szinte az egész Catana sor volt már a kezeim között. A saját
feeder botjaim közül kettő is a Shimano Catana botcsalád tagja. Az
egyik egy light feeder, míg a másik egy extra heavy bot. :) A két
véglet. Talán azért is esett a választásom a Catana-ra, mert ezek azok a
botok, amik árfekvésükben leginkább közel álltak a pénztárcámhoz, és
tudták azt, amit én elvártam tőlük. Az utóbbit erre a tesztre ki is
vittem magammal, ha már éjszakai horgászat, ne legyen az a luxus, hogy
csak 1 botot őrzök egy estén át…
 |
Bevetésre vár a Shimano Catana BX Feeder Heavy |
 |
Három spicc jár ehhez a bothoz is! |
Ha már botnál tartok, lássuk a tesztalany adatait!
Shimano Catana BX Feeder Heavy |
Hossz (m) | 3,96 (mért) |
Dobósúly (gramm) | 30 - 110 |
Anyag | XT-40 Karbon |
Gyűrűk száma (db) | 15 |
Gyűrű típusa | SIC |
Nyélborítás | parafa+szivacs |
Orsótartó típusa | Shimano grafit csavaros |
Tagok száma (db) | 3 + 3 |
Szállítási hossz (cm) | 136 |
Tömeg (g) | 274 (!!!) |
A táblázat adatait végignézve, ami feltűnő lehet, az a
viszonylag kis tömeg ahhoz képest, hogy egy Heavy és 3,96m-es botról
beszélünk. A 274 grammos súly igazán könnyen kezelhetővé teszi a botot
annak ellenére, hogy itt ebben a kategóriában már nem elvárás a kis
súly, hiszen a bot a használati idejének jó részét a bottartó ágason
tölti.
 |
A bot mért hossza 3m 96 cm |
 |
A Shimano saját gyártású grafit orsótartója van a boton |
A bothoz, ahogyan azt már megszoktuk, 3 darab spiccet
adnak, amik 2 oz, 3 oz, valamint 4oz erősségűek. Valamiért nekem ez a
fajta spicc jelölés jobban tetszik, mint a különböző színű és feliratú
spiccek. Lehet ennek oka az, hogy az első feeder botom egy Shimano
Technium volt és annál is ezeket az igényes kidolgozású piros végű
spicceket kaptam, és ezt szokta meg a szemem.
Ennyi kitérő után vissza a spiccekhez. Ez a 3 tag
igen széles dobósúly tartományt biztosít a bot használatához, hiszen
nagyságrendileg 20-30 grammtól a katalógus szerinti 110 grammig
kényelmesen eldobhatunk vele bármit. Hogy ez mennyire így van, ennek
igazolására egy távdobó tesztet végeztem el a bottal.
 |
110 gramm a maximális dobósúly |
 |
Hasznos apróság a horogbeakasztó fül |
A teszt lényege az volt, hogy különböző tömegű
hagyományos végólmokkal többször dobtam. A botra a 4oz-s, tehát a
legerősebb spicc került fel. Ennek oka az volt, hogy ha valamennyi
spiccet végig szerettem volna próbálni, akkor még most is ott dobálnék a
parton, valamint, azt a tévhitet is el szerettem volna oszlatni, hogy
erős spiccel, kizárólag nagy tömegű ólmokat lehet jól eldobni.
 |
Nagy erővel meg lehet dobni a botot. Nekem nagyon a kezemre állt a bot! |
 |
Terhelés 280 gramm alatt |
 |
Terhelés 1.000 gramm alatt. Szép egyenletes a bot íve. |
A teszt eredményére én is kíváncsi voltam, mert még
sosem mértem le, mekkorát tudok dobni horgászbottal, milyen messzire
tudok eljuttatni egy végszereléket.
Az ólmok, amiket dobtam 40-60-80, valamint 100 grammosak voltak.
 |
Reptetésre vártak az ólmok |
Ha ez most játék lenne és meg kellene tippelni milyen
messzire dobható el egy 3,96m-es feeder bottal egy 40 grammos ólom,
kíváncsi vagyok, ki mennyire tippelne…
A teszt fontos része az orsó, hiszen a dob átmérője,
az arra feltekert zsinór vastagsága nagymértékben befolyásolja a
dobástávolságot. Az orsó természetesen a bothoz szettben kapható 4000-es
méretű hátsófékes Catana volt. Dobjára a vékonynak épp nem nevezhető
25-ös monofil damil került. Dobóelőkét nem használtam a teszt során, így
szükség volt a vastag monofil zsinórra, bár lehet, hogy ez így egy
kicsit az elérhető dobótávolság rovására ment, de nem akartam a
környéket teledobálni leszakadó ólmokkal.
Távdobó teszt eredménye |
Dobott súly (g) | Elért távolság (m) |
40 | 81 |
60 | 89 |
80 | 93 |
100 | 88 |
Engem is meglepett, hogy egy 40 grammos ólmot el lehet dobni 80 méter felé ezzel a felszereléssel.
A teljességhez hozzátartozik, hogy a végszereléken
nem volt fenn semmilyen csali, vagy bármi egyéb, ami a repülését
befolyásolta volna a szereléknek. Tehát, ha felkerül mondjuk egy szem
bojli, vagy épp egy tört gubancgátló cső, az csökkenti az elérhető
távolságot. Azonban ha egy vékonyabb főzsinórt használunk és kötünk fel
vékony fonott dobóelőkét, akkor kompenzálni tudjuk ezt a csökkenést.
Ami viszont remélem a videón is jól látszik, hogy a
tesztpályán, a Verba tanyán oly gyakori északi szél helyett, nyugati
oldalszél volt, ami így nem segített rá a dobásokra, tehát valósak az
elért eredmények…
 |
Shimano Catana 4000 RA |
A bot után lássuk az orsó adatait:
Shimano Catana 4000 RA |
Méret | 40 |
Csapágy (db) | 3 |
Orsóház anyaga | XT7 Grafit |
Fékrendszer | hátsó fék |
Áttétel | 4,6 : 1 (1 fordulattal 81cm damil) |
Tömeg (g) | 370 |
Dob anyaga | alumínium |
Pótdob (db) | 1 |
Pótdob anyaga | grafit |
 |
Alumínium dob van az orsón |
Az orsó a Shimano P3-as konstrukciójához tartozik. A 3
csapágyas orsón olyan extrákat találhatunk, mint a zsinórcsavarodás
csökkentését szolgáló nagyméretű zsinórvezető görgő (Power Roller), a
Super Stopper II névre keresztelt tűgörgős visszaforgásgátló, (ami azért
felel, hogy a csészének bevágáskor ne legyen holtjátéka), valamint a
Dyna-Balance, a kiegyensúlyozott forgórészek
 |
Nagyméretű zsinórvezető görgő |
 |
Két golyóscsapágy és egy tűgörgős csapágy segíti a könnyű futását az orsónak |
 |
Hátsó mikrofék felel a precíz zsinóradagolásért |
Az orsó fékrendszere a nap során kifogástalanul
működött. Így a teszt után nyugodtan írhatom, hogy egy jól használható,
univerzális orsó.
 |
25-ös monofil damil került fel az orsóra |
A szettet a nap során kemény próbának kívántam
alávetni, emiatt nem is igen finomkodtam a csaliválasztás és a
végszerelék terén sem. A 25-ös főzsinórra egy szilikon gubancgátló
csővel kombinált belső zsinórvezetésű 78 grammos ólom került, amit
megütköztetve jöhetett az előke és a nem épp pici horog. Csalinak 15
mm-es bojlit tettem fel, hogy elkerüljem az apróbb halak mohó
támadásait.
 |
Itt még nem voltak szúnyogok, molylepkék és egyéb légijárművek |
Ez az összeállítás ideális választás lehet azok
számára, akik csak most gondolkodnak azon, hogy szeretnének a
hagyományos fenekező módszerről átpártolni az érzékenyebb,
finomszerelékes technikára, viszont nem akarják elveszíteni a korábbi
botjaik nyújtotta dobótávolságot.
 |
A sziget bal oldala volt a támpont, de többször is kényelmesen sikerült bevágni a szigetre… lehetett is sétálni kiakasztani… :) |
 |
Ritka varázsa van az éjszakai horgászatnak |
 |
Finomszerelék… ezt most kérdezem, vagy mondom??? |
 |
Kapásra várva… |
Az általam használt végszerelékre bár bojli került,
de a csúszó végszereléknek köszönhetően megmaradt a botspicc
érzékenysége és ha kisebb horoggal, valamint a kárászok, compók számára
népszerűbb csalival próbálkozom az este során, gond nélkül horgászhattam
volna rájuk még akár a 4oz-s spiccel is.
 |
Itt az első hal… a képen lévő világos foltok nem képhibák… pár darab szárnyas bogárka… jópár darab…. SŐT NAGYON SOK….. |
 |
Az este első pontya |
 |
Teljes amnesztia :) |
 |
Megint
várok… a fotó előtt percekre lekapcsoltuk a reflektorokat… akkor
eltűntek a rovarok… amint felkapcsoltuk, visszajöttek… hiába no… ők is
akarnak szerepelni! |
 |
Úton… |
 |
Gyönyörű nyurgaponty |
 |
Kedvenc játékom a repülő leszállófény gyűjtemény… na jó a rendes neve: spiccvilágító! |
 |
Ha
egy mondatban kellene a véleményemet elmondani: kifejezetten tetszett…
hogy kellene valahogy megtartani… mi lenne, ha elfelejteném
visszaküldeni??? |
Remélem az alábbi videó nem veszi el senki kedvét az
éjszakai horgászattól, hiszen olyan mennyiségű repülő rovarral kellett
megküzdenünk a stáb tagjaival, hogy aki megnézi, lehet, hogy többet nem
megy ki estére a vízpartra… de ha ki is mentek, a párezer wattnyi
reflektort hagyjátok otthon! :)