Nagy pontyok nyomában 4. rész – Küzdelem a dunai pontyokkal
Nagyon szeretem az élővizeinken üldözőbe venni
pikkelyes barátaimat, én ebben érzem legjobban a bojlis horgászat
teljességét, hiszen itt a természet szabályai szerint, az intenzív
vizekhez képest lényegesen kisebb halsűrűség mellett kell horgászni,
éppen ezért minden fogás felértékelődik számomra.
|
 Haskó Tamás |
Nagyon vártam ezt a horgászatot! Ez az a víz, mely
számomra az igazi kihívást, élményt és kalandot jelenti. A rengeteg
vízbe dőlt fa, melyek előtt töklevelek szárai nyújtózkodnak és
hínármezők tarkítják a gyönyörű vizet, ami szinte teljesen áttetsző, így
jól látszik a fenéken megbújó kagylók tömkelege, ez jellemzi a Zátonyi
Holt-Dunát! A holtág a Duna jobb parti árvízvédelmi töltések egységes
védvonallá építésével alakult ki még a 19-20. század fordulóján,
jelenleg a Szigetköz nemrég létrehozott mentett oldali vízpótló
rendszerének főműve. Vízszintje zsilipekkel szabályozható. Fő
hasznosítási formái a belvizek és fakadóvizek tározása, elvezetése, a
vízparti üdülés, a horgászat, halászat, valamint az
öntözővíz-szolgáltatás. Egy része fokozottan védett természetvédelmi
terület.
 |
Alattam víz, kapaszkodó semmi, csak reménykedtem, hogy nem egy újabb bakiparádéhoz gyűjtünk anyagot! :) |
 |
A víz, mely engem egy életre magával ragadott |
 |
A két bója külső oldalát terveztük horgászni |
Kora délelőtt érkeztünk a vízterületre Csaba
barátommal, aki miután meglátta a vizet, szinte ledermedt. Telis-teli
akadóval, alig egy méteres vízmélységgel és kristálytiszta vízzel
kellett szembesülnünk, ami külön-külön sem túl jó, de így együtt
kimondottan komoly kihívásnak tekinthető. A halak érdeklődésére inkább
az éjszakai órákban lehetett számítani, ezért a nappalt a
táborépítésnek, bójázásnak, etetésnek szántuk, így próbáltuk a kapásidő
alatt minél nagyobb nyugalmat biztosítani a bójáink közelében, melyeket
egy hatalmas bedőlt fa két szélénél helyeztünk el. Ez jó támpontot
jelentett az éjszakai dobások során. Alapozásnál nem akartunk túlzásokba
esni, ezért körülbelül két kilogramm főtt magkeveréket, egy kilogramm
Haldorádó Black Squid főzött bojlit és néhány marék különböző méretű
halibut pelletet szórtunk a bójáink közelébe. Csabával egy-egy bottal az
etetésünket horgásztuk, míg a másik botjainkkal az etetéstől kicsit
távolabb, a végszereléket kisebb PVA csomagokkal kiegészítve keresgéltük
a pontyokat.
 |
Az akadók közelsége miatt volt fontos az éjszaka jól látható dőlőbója |
 |
Az etetésre szánt Black Squid bojlik egy részét elvágtuk a gyorsabb hatás érdekében |
 |
Az alapozó anyagok összekészítése, mely főtt magokból, Black Squid bojliból és halibut pelletből állt |
 |
Ezzel szórtuk meg bójáinkat |
 |
Könnyű volt nyomon követni az etetésünket a kristálytiszta vízben |
Ahogyan besötétedett, talán félóra sem telt el, mikor
Csaba egyik botján határozott kapás jelentkezett, melyre gyorsan
kellett reagálnunk, nehogy akadóba úszásért elveszítsük. A hal
„együttműködő” volt, így néhány perc után könnyedén megszákolhattam
túránk első fogását, egy szép dunai pikkelyes pontyot. Mindketten nagyon
örültünk a kicsit több mint négy kilogrammos pikkelyesnek, ami biztató
előjelnek tűnt. A szerelék visszajuttatása után nyugovóra tértünk,
próbáltunk pihenni egy kicsit a következő kapásig, mely nem sokkal éjfél
után érkezett a jobb oldali botomra. Nem vágtam be neki, mivel fonott
főzsinórt használtam, inkább csak határozottan ráemeltem a bottal a
nyeletőfék visszaváltását követően. Azonnal éreztem, hogy nagyon
elúszott tőlünk jobbra, így szinte lehetetlen lett volna partról
kifárasztani a köztünk húzódó alattomos hínármezők miatt, ezért csónakba
szálltunk és próbáltunk mi a hal fölé jutni. Ennek egyáltalán nem
örültem, nem akartam csónakázással elijeszteni az amúgy is óvatosan
táplálkozó halakat. Sikerült elfordítanom a bedőlt fáktól és a töklevél
mező szélén fárasztottam ki tükrös barátunkat. Partra érést követően
boldogan nyugtáztuk, hogy az előbbinél szebb fogást könyvelhettünk el az
5,4 kilogrammos hallal. A fényképezést követően előző társához
hasonlóan őt is szabadon engedtük, mert egy igazi bojlis horgásznak
bizony nemcsak ott kell visszaengedni a halakat, ahol szabály kötelez
rá, hanem a természetes vizeken is fontos ez a szemlélet!
 |
Csaba hóember kombinációja |
 |
Fontos volt a pontos dobás, különben csak a mókusokra várhattunk volna! :) |
 |
Érkezik a helyére a végszerelék |
 |
A víz alatti kamera is nyomon követte az etetésünket |
 |
Növények a halak szemszögéből |
 |
Az első kapás utáni izgalmas fárasztás |
Ahogyan visszahúzódtuk sátrainkba, erőteljesen hűlni
kezdett a levegő. Bizony elkelt a jó minőségű hálózsák, melynek melegét
túl sokáig nem élvezhettem, mert hajnali három óra táján a bal oldali
botom is elsült. Ahogyan kontaktusba kerültünk, egyből éreztem, hogy a
hal nagyobb lesz az előzőeknél – az orsó fékje is ezt bizonygatta, mikor
felsírt. Próbáltam gyorsan visszalopni a zsinórt, mert féltem, hogy a
bója mögötti fában elveszítem a halat, de szerencsémre némi huzavona
után el tudtam terelni onnan, majd már az előttünk lévő tiszta területen
fáraszthattam. Még perceken keresztül bizonygatta erejét, melynek Csaba
vetett véget, mikor óvatosan alátolta a merítő szákot. Na, ennek a
halnak már mindketten nagyon örültünk! Gyönyörű, hosszúkás pikkelyes
ponty éhezett meg a bojlinkra. Súlya pontosan nyolc kilogramm volt.
 |
Ennyi hínár közt hol is a hal? |
 |
A hóember variáció elnyerte a tetszését |
 |
Egy gyors fotó… |
 |
… és már mehet is vissza |
 |
Az én első halamra sem kellett sokat várni |
 |
A bot szépen dolgozik, jó hal küzd a horgon |
Az éjszaka további része eseménytelenül telt és
hamarosan ránk reggeledett, de elégedetlenségre semmi okunk nem volt,
hiszen három kapásból három fogást könyvelhettünk el az ősz közepén egy
gyönyörű természetes vízen.
Csónakból ellenőriztem az etetésünket, ami nem volt
nehéz, hisz minden szem vízbe szórt csalogatóanyag tisztán látszott, jól
nyomon követhető volt, hogy mennyit fogyasztottak el a halak. Egy
kicsit ráetettem – nem akartam később ezért megint „összezörögni” az
etetésünket –, nem sokat, csak mégis legyen valami friss csalogatóanyag
is az érkező halaknak.
 |
Egy igazi dunai őslakos |
 |
Neki is jár a szabadság |
 |
Reggeli hiányos etetésünk. Nem sok maradt belőle |
 |
Én egy speciális csúszó végszereléket használtam… |
 |
… Haldorádó Side On ólommal szerelve |
A nappali órákban nem igazán mertünk kapásra
gondolni, de a halak megint csak átírták a forgatókönyvet: Csaba bal
oldali kapásjelzője adta tudomásunkra, hogy valaki bizony megéhezett a
csalira. A töklevél mező szélénél akasztotta meg a halat, mely szinte
kötelező gyakorlatként ugrott be a levelek nyújtotta biztonságos
takarásba, ezért csónakkal kellett megközelítenünk a kis mohó pontyot,
amit azonnal meg is szákoltam. A mérlegelésnél jót nevettünk: „éppen”
elfért a mérlegelő szákban! :) No, nem baj, legalább nem telt
eseménytelenül a délután, de már az éjszakára koncentráltunk, alig
vártuk, hogy besötétedjen és újra reális esélyünk legyen egy-egy szebb
fogásra. Ennek megfelelően frissítettük a csalijainkat és az újradobást
követően feszült figyelemmel vártuk a kapásokat, de sajnos azok nem úgy
érkeztek, mint ahogyan az előző este. Már éjfél is elmúlt, mire Csaba
nyeletőféke felsírt. Mire kiugrottam a sátorból, már fárasztotta
ellenfelét, aki határozottan jelezte felénk nemtetszését. Csak lassan
került a merítő közelébe, de ő sem kerülhette el a pontymatracunkat.
Szép kis duci tükörponty volt az elkövető. Gyors mérlegelés, aztán fotó
és már mehetett is vissza, hátha küld még nekünk egy-két érdeklődőt a
felmenői közül. Az éjszaka első felében volt egy pittyenés a bal oldali
botomon, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, aztán az
éjszakai ellenőrzés során derült ki, hogy bizony kapás volt, csak az
elkövető egyből a fába rohant vele, így nekem már csak a bosszúság,
illetve a gubancolás jutott fárasztás helyett.
 |
A
szerelék fontos eleme az előke, melynek kagylóállónak kell lennie,
illetve fontos a hibátlan minőségű horog, hiszen sokszor keményen kell
elhúzni a halakat az akadóktól |
 |
Csaba nappali meglepetés halacskájával „küzd” |
 |
Ő sem tudott ellenállni a tartalmas bojlinak |
 |
A kis pikkelyes, ami megdolgoztatott minket |
 |
Panírozott Black Squid csalizó bojli pici fluro pop-up bojlival kiegészítve |
Ezután sajnos több érdeklődő nem jelentkezett az
éjszaka, viszont reggel egy váratlan kapásra kellett reagálnom, melynek
nagyon megörültem – nem gondoltam, hogy nappal eljutok egyáltalán
kapásig. Nem mertem kockáztatni, egyből csónakba szálltunk és a hal
nyomába eredtünk, így lényegesen könnyebben fáraszthattam ki a töklevél
mezőben. A hal egy zömök, életerős tükörponty volt 7,7 kg-s súllyal,
amit a túra második legnagyobb fogásaként könyvelhettük el.
 |
Csaba is eredményesen használta ezt a csalikombinációt |
 |
Íme, aki nem tudott ellenállni neki |
 |
Reggeli búcsúhalam |
Negyvennyolc órás horgásztúránk lassan végéhez
közeledett, mely során összesen hat darab halat sikerült zsákmányolnunk.
Egyértelműen az éjszakai órák voltak az eredményesebbek, a kapások
jelentős része erre az időszakra korlátozódott. Meggyőződésem, hogy
minden fogást az adott körülmények tükrében kell kezelni. Késő ősszel
természetes vízen bojlival pontyot fogni nagyon szép eredmény!
Sorozatunk természetesen folytatódik tovább: egy
újabb, a maga nemében különleges vízterületre látogatunk el a következő
részben, tartsatok akkor is velünk!
 |
Ezt
a gyönyörű, 13,05 kg-os tükörpontyot még a nyáron sikerült horogra
csalnom ugyanitt a FermentX bojli tesztelése során. Remélem, még
találkozunk! |