Belépés |
|
 |
Honlap-menü |
|
 |
A fejezet kategóriái |
|
 |
Körkérdésünk |
|
 |
Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
 |
|
Nagy pontyok nyomában 2.rész - A zöld pokol kihívása - 1-2. epizód
| 01.23.2014, 5:00 PM |
Nagy pontyok nyomában 2. rész
Az utóbbi időben méltánytalanul keveset hallani a
Háromfáról, az ország egyik leghíresebb bojlis/nagyhalas vízterületről.
Miért is? Talán közrejátszik ebben az áradás miatt 2010-ben
bekövetkezett gátszakadás, amely „megtépázta” a tó törzsállományát és az
árvízzel együtt ajándékba kapott törpeharcsa sereg… Mindehhez párosul a
rendkívül nehéz, vízi növényzettel sűrűn benőtt dzsungel. Finoman
fogalmazva sem könnyű pálya, amelyet a „szobapecások” messzire
elkerülnek, pedig aki igazi bojlis horgásznak vallja magát, annak a zöld
pokol kihívásával is meg kell tudni küzdeni!
|
 Haskó Tamás |
Azon szerencsés horgászok egyike vagyok, aki itt
vált bojlis horgásszá, hiszen 2001-ben itt fogtam meg életem első
pontyát bojlival csalizva, amely alapjaiban változtatta meg az életemet!
Úgy érzem, itt váltam igazán pontyhorgásszá, hiszen az a horgász, aki
itt sikeres tud lenni, az utána szinte bárhol máshol meg álja a helyét!
Amennyire én vártam ezt a túrát, Nagy Csaba barátom és horgásztársam
legalább annyira tartott tőle, hiszen ő még soha nem horgászott itt, nem
ismerte a sikeres horgászat kulcsát jelentő trükköket, technikákat. De
az számomra természetes volt – hiszen egy csapatot alkotunk –, hogy
mindenben segítem az ő horgászatát is.
Mielőtt elhatározzátok, hogy eljöttök ide horgászni, néhány dolgot mindenképpen gondoljátok át!
- Háromfán egyedül leülni
és eredményesen horgászni szinte lehetetlen, egy társ vagy horgászbarát
segítsége nélkülözhetetlen a behordások, fárasztások közben.
- Magyarország talán egyik legrégebb óta
bojlizott vizéről van szó, már a kilencvenes évek közepén aktívan
horgászták cseh, osztrák és német horgászok, így az itt élő halak nagyon
kiokosodtak az évek alatt, nem lesz könnyű becsapni őket.
- Ha sikerül eljutni a kapásig, az nem azt
jelenti, hogy halat is fogunk, csupán egy esélyt kaptunk rá, ugyanis a
helyi tapasztalat alapján a horgászok a kapások mindössze 25%-át tudják
csak halra váltani.
- A sűrű növényzet hemzseg a természetes
tápláléktól, egyáltalán nincsenek rászorulva a pontyok a horgászok által
bevetett csalikra és etetőanyagokra, ezt mindenképpen érdemes fejben
tartani, mikor kiválasztjuk a megfelelő minőségű bojlit.
 | Igazi, horgászt próbáló kemény terep |
A helykeresés fontossága
Érkezésünket sajnos nem támogatták az égiek, ahogyan
megérkeztünk, szinte azonnal elkezdett szakadni az eső és nem úgy nézett
ki, mintha egyhamar abba is akarná hagyni. Táborállítást követően
átbeszéltük a horgászhely nyújtotta lehetőségeket, és mivel Móron is én
horgásztam jobb oldalon, Csabával úgy döntöttünk babonából, hogy ez
maradjon is így. Éppen ezért ő a 17., míg én a 18. állást foglaltam el.
Korábban már horgásztam itt, így már kialakult elképzelésem volt a bóják
helyéről. Csónakba szálltunk és elindultunk feltérképezni a
rendelkezésünkre álló területet. Először az én szerelékeim helyét
jelöltük meg, gondos helykeresés után ugyanis nem könnyű megtalálni a
tökéletes helyet. Én ehhez egy tapogató rudat szoktam használni, mely
lehet fém, fa, műanyag egyaránt, lényeg, hogy hosszabb legyen a víz
mélységénél, ezáltal jól kitapogathatóvá vállnak a növények gyökerei,
melyből a vízfelszínen sokszor semmi sem látszik. Ezek között kell
kisebb méretű tisztásokat találni, ahol a megakasztott hal nem fűzi át
magát egyből a sűrű gyökérrengetegen, mely sok esetben halvesztéssel
jár. A jobb szélső botomnak a nádfal előtt húzódó nagyon sűrű tökmezővel
borított homokpadot jelöltem meg. A középső botommal ennek a
homokpadnak a meder felőli végét próbáltam, melynek vize helyi
viszonylatban már mélynek számít a maga két méter feletti mélységével. A
bal szélső helyemnek pedig az előttünk húzódó patakmeder oldalát
céloztam meg, talán itt volt a legritkább a növényzet, ami nagyban
hozzájárul(na) a megakasztott hal sikeres kifárasztásához.
 | A mederfenék pontos feltérképezése elengedhetetlen része a háromfai horgászatnak |
 | Érdemes figyelemmel kísérni az úszó szigeteket, mert kellemetlen álkapásokat tudnak produkálni |
 | Ilyen és ennél vastagabb gyökérdarabokkal borított a mederfenék |
 | Csabával már összeszokott párost alkotunk, mindig segítjük egymást horgászat közben |
 | Rengeteg természetes táplálék található a tóban, ami tovább nehezíti az eredményes horgászatot |
 | Csaba szigete, melynek jobb és bal sarkát vette górcső alá |
Miután elhelyeztük bójáimat, Csaba helye felé vettük
az irányt és nekiláttunk a lehetőségek tüzetes felderítésének. Remek
támpontot biztosított a helyével szemben, középen húzódó mesterséges
sziget, amely szinte biztos haltartó hely, ezért két szereléknek e
sziget jobb és bal sarkát jelöltük ki, míg a harmadiknak hosszas
tapogatás és keresgetés után Csaba állásától balra párhuzamosan húzódó
bokorsor végét láttuk jónak.
Etetés és horgászat két különálló ízvilágú bojlival
- Itt már korábban is
nagyon jól működtek meleg időben az erjesztett anyagok (így a FermentX
termékcsalád is), ezért az ebből készített világújdonságnak számító
FermentX bojli volt a nagy reménységünk, hiszen egy bonyolult
gyártástechnológia révén készül. Alapja egy tejsavas erjesztésű keverék,
amelyből a nedvességet elvonva, majd finomra őrölve a legjobb bojlis
adalékanyagokkal dúsítva készülnek. Magas szénhidráttartalmú, állati
fehérjét nem tartalmazó bojli.
- E kiváló, már sok helyen bizonyított
bojli mellé egy másik, teljesen más jellegű csalit is próbálunk, a Black
Squid fantázianevű golyót. Ez egy igazi proteinbomba, amely nagyon
markáns íz- és aromavilággal rendelkezik. Illata, aromája nem túl
kellemes, de szelektáló hatása döbbenetes a nagyponty-horgászatok során!
Hogy melyik lett a fogósabb? A horgászat végére kiderült!
 | A Black Squid bojlit egy Quatro Fluo Pop Up bojlival könnyítettem ki és Black Squid pasztával próbáltam még vonzóbbá tenni |
 | Itt a kevesebb sokszor több, ezért csupán néhány szem bojlit és pár marék pelletet etettem |
 | Nem szórtam nagy területre, csupán a horog köré, koncentráltan |
 | FermentX vagy Black Squid? Vajon melyik lesz a fogósabb? |
 | A FermentX bojli mellé kizárólag Tejsavas 4X Magmixet etettünk |
A behúzást követően berendeztük sátrainkat, végre egy
picit az eső is engedett szorításából. Csabival éppen arról
beszélgettünk, milyen nagy küzdők a töklevelek között fárasztott halak,
amikor jobb szélső botjának spicce határozottan rándult majd az
elektromos kapásjelző is hangja is árulkodott az érdeklődő jelenlétéről.
Azonnal csónakba szálltunk, gyors evezőcsapásokkal próbáltam mihamarabb
a sziget jobb sarkához juttatni csónakunkat. Csaba folyamatos
kontaktust tudott tartani ellenfelével, mely kemény rúgásokkal próbálta
tudomásunkra juttatni nemtetszését. Amikor fölé értünk, akkor tudatosult
bennünk, hogy a hal már mélyen a sziget alatt úszik, ami nem volt túl
jó előjel… Csaba keményen küzdött és szerencsénkre a hal ki is fordult
onnan, így már egy viszonylag tiszta területen fáraszthattunk, mely még
percekig eltartott anélkül, hogy bármit is láttunk volna a halból. A bot
nagyon szépen dolgozott, látszott, hogy komoly hallal van dolgunk, ám
amikor feljött, minden elképzelésünket felülmúlta, hiszen egy gyönyörű
aranysárga színezetű koi ponty volt az „elkövető”, melyet gyorsan meg is
szákoltam. A mérleg 10,4 kilogrammnál állt be. Hihetetlen, egy órát sem
volt bent a szerelék, és Csaba első háromfai hala egy tíz feletti koi
ponty, nem semmi kezdet! Ez a szépség egy szem főzött Haldorádó Black
Squid bojlira éhezett meg.
 | Így kell kezdeni Háromfán! Csaba első hala ez a gyönyörű koi ponty |
 | A súlya sem elhanyagolható! |
 | Kérlek, teljesítsd három kívánságom…! |
A visszaengedés során megfogója megsúgta három
kívánságát az „aranyhalnak”, majd óvatosan útjára engedte. Azt nem
tudom, mit kívánt, de biztos szerepelt benne a napsütéses szép idő is,
mert egyre inkább a szebbik arcát mutatta felénk az időjárás, melynek
nagyon örültünk.
 | Nagyon vártam már, hogy valamelyik elfütyüljön |
Alig vártam, hogy az én botomon is jelentkezzen egy
érdeklődő, ami délután be is következett. Az óvatos spiccrángatás hamar
folyamatos húzásba váltott, melyre gyorsan reagáltunk. Ezúttal Csaba
evezett az én halam irányába a sűrű levelek között. Mivel itt a
növényzet gyakorlatilag összefüggő szőnyeget alkot, bevetettem egy kis
gumituningot, mely sokat segít az ilyen akadós helyeken a sikeres
fárasztásokban. Mire fölé értünk, szinte teljesen elkészült erejével
bajszos barátunk, egy-egy kisebb bukfencre futotta csupán, így gyorsan
becsúszott a merítőbe. A 9,6 kilogrammos tükrös gyorsan mosolyt csalt az
arcomra, mindig nagy kő esik le a szívemről a túra első halát követően.
 | Végszerelékeink fő alkotóelemei |
 | Először fűzzétek fel a gumit a fonott zsinórra, majd kössetek fel egy forgókapcsot |
 | A gumi végétől nagyjából 15-20 cm-re kössétek fel a másik forgót, majd húzzátok rá a gumit a forgóra |
 | Csomóval rögzítsétek a gumit, hogy ne tudjon lecsúszni |
 | Íme, az eredmény nyugalmi állapotban… |
 | …
és terhelés alatt. Jól korrigálja a halak mozgását, fejrázásait.
Jelentősen növeli a megakasztott és végül kifogott halak arányát a nehéz
terepen |
Több régi írásomban is bemutattam már ezt a gumis
szereléket, mely nagyon sokszor segített nekem az évek folyamán. Tehát
ezen okos kis találmány ötlete nem idén nyáron született. Lényege, hogy
egy körülbelül 10 centiméteres szelepgumi van beiktatva az ólomkapocs és
a horogelőke közé, ami lengéscsillapítóként segít kivédeni a halak
hirtelen mozdulatait. És mi történik, ha elszakad a gumi? Ebben az
esetben sem veszítjük el a pontyunkat, mivel mindig fűzök egy kb. 25
cm-es fonott zsinórt a belsejébe. Ha véletlenül elszakad, akkor a gumi
rugalmasságának előnyét ugyan elveszítjük, de a halunkat ettől még
biztonsággal megszákolhatjuk.
 | Útban a megakasztott hal felé |
 | Ha ezt a szereléket használom, sokszor fogad ez a kép: a hal szinte teljesen kifáradva várja, hogy megszákoljam |
 | Első kapás, első hal, remek kezdés! |
 | Kicsit szerényebb, mint Csaba koi pontya, de azért próbáltam vele lépést tartani :) |
 | Ha szüleidet nem is, de legalább a bátyádat küldd ide! |
|
Kategória: Fájljaim | Hozzáadta:: Tizi78
|
Megtekintések száma: 252 | Letöltések: 2
| Helyezés: 4.0/1 |
|
|
Naptár |
|
 |
Chat |
|
 |
Keresés |
|
 |
|