Másnap a Dunán… – 1.2. rész
Bizonyára többen jártak már úgy – hozzám hasonló módon
–, hogy egy verseny után megmaradt kiváló minőségű etetőanyagot
sajnálták „elpocsékolni”. Így jártam ezzel én is a Duna folyón
megrendezett III. Duna NHT horgászverseny után. Maradt egy jó adag
etetőanyagom, földes szúnyogom és ragasztott csontkukacom… A megmaradt
készletet leltárba véve, nem volt kérdés számomra, hogy a versenyt
követő napon is visszatérek Ordas község határába!
|
 Döme Gábor |
A horgászversenyről fontos tudni, hogy egy profi
módon megszervezett és lebonyolított, rendkívül jó hangulatú
„gébfogó-verseny” lett belőle. A Duna „törpeharcsája” bármilyen
technikával és bármilyen csalival eredményesen fogható volt, még akkor
is, ha nem őt akarták a horgászok horogra csalni. Jómagam 288 db gébet
és egy 2 kilós márnát zsákmányoltam a verseny 4 órája alatt (az első
fordulóban), amely összesen 13.520 gramm halsúlyt jelentett. Soha ilyen
mennyiségű gébet nem fogtam még a Dunán…
 |
Az ordasi versenyzsákmányom a „gébgyárból” |
A falánk halacskák intenzív támadása ellenére többen
fogtak vagy akasztottak termetes márnákat, jászkeszegeket és
dévérkeszegeket is. Tehát azért meg-megvillantotta a Duna igazi, bár
gyakorta szeszélyes arcát. Az ordasi szakasz számomra is új, ismeretlen
vízterület, de a „gébtenger” ellenére láttam, éreztem, hogy itt igenis
sok termetes halnak kell lennie! Ezért másnap visszatértem!
 |
Az ordasi Duna-szakasz az átlagosnál szélesebb |
Információ a pályáról
A vízterület neve: Duna folyó
A meghorgászott hely hol található: Ordas határában, a község alatti kövezett partszakaszon, a „versenypálya” alsó részén
A vízterület kezelője: Paksi Halászati Szövetkezet
Mikor érdemes ide látogatni: az év bármely
szakában, amikor a Duna vízállása lehetővé teszi a kövezés
meghorgászását. Ideális kisvíznél, amikor a paksi vízmérce 100 cm-nél
kisebb vízszintet mutat
A horgászhely sajátossága: A markáns, nagy
kövekkel kirakott parton óvatosan kell közlekedni, mert ha óvatlanok
vagyunk, könnyen kezünket, lábunkat törhetjük! Ezt vegyétek nagyon
komolyan!!! A község határában található pályaszakasz a hajózóút is
egyben. A kisebb-nagyobb hajók gyakorta alig 40-50 méterre úsznak el a
parttól. Ez azt jelenti, hogy ez a mélyebb része a medernek. 13 méteres
rakós bot távolságában (50 cm-es paksi vízállásnál) az átlagos
vízmélység 3 méter. Bentebb (30-40 méterre a parttól) a mederben 5-6
méter az átlagos vízmélység. A kövezés és a sóderes meder rengeteg
természetes táplálékot (apró rákokat, kagylókat) rejt, ezért él itt
eredendően sok hal.
Horgászhely megközelítése: A pályaszakasz
megközelítése a gáton történik. Autóval a horgászhely mögé lehet állni.
Tartós esőzés során azonban, a gát védelme érdekében, a bevezető
útszakaszon található sorompót lezárják. Ekkor gyalog lehet csak a
horgászhelyeket megközelíteni.
Biztos módszer: feeder technika
További információ: Forduljatok bizalommal a
pálya nagy mágusához Jeszyhez, a Haldorádó Fórumban biztos választ
kaptok minden felmerülő kérdésetekre!
Horgászengedély kapható: A dunapataji Sport- és Horgászboltban, Ságvári u. 2/A. Tel.: 20/467-8092
Horgászengedély ára: napijegy: 600 Ft, éves engedély: 7.200 Ft (2008. évi adatok)
Jellemző halállomány: géb (minden
mennyiségben), márna (főként ősszel), jászkeszeg, dévérkeszeg,
leánykoncér (védett!), ponty (néha előfordul), menyhal (télen)
Vízállás a horgászat napján: 50 cm (paksi vízmérce)
Vízmélység a horgászhelyen a horgászat napján: 5-6 méter
A víz hőmérséklete a horgászat napján: +15 Celsius-fok
A levegő hőmérséklete: +18 Celsius-fok
Légmozgás: szélcsend
Kerüljük el a gébeket, horgásszunk a nagyhal zónában!
Azt már az előző nap megfigyeltem, hogy a partvédő
kövezés környékén találhatók a legnagyobb számban a gébek. A kövek
között megbújva élik gondtalan életüket. Bármilyen tápláléknak látszó
tárgya rendkívül mohón vetik rá magukat. De ahogy távolodunk a parttól,
egyre kevesebb lesz a géb. A sóderes, vándorkagylókkal tarkított
mederfenék, az erőteljesen áramló vízzel már nem kedvez nekik. Ez a
mederszakasz a parttól minimum 25-30 méterre található. Itt kezdődik a
nagyhalas zóna! Ez a márnák, termetes dévérek és jászok vadászterülete.
Ezt a távolságot a legkönnyebben feederbottal lehet eredményesen
meghorgászni.
 |
A parttól 25-30 méterre bevetett végszerelékkel már van némi esélyünk, hogy elkerüljük a gébeket |
Miért nem szeretik a horgászok a gébet?!
A Duna déli része később fertőződött meg. Budapest
környékén és a felső szakaszon talán előbb lehetett hallani a horgászok
elkeseredett megjegyzéseit, mely szerint „nem lehet a mohó gébektől
semmilyen más halat fogni!”. Sajnos a gébek rohamosan szaporodnak a
Dunában. Manapság talán már nincs egyetlen olyan vízbe nyúló parti
kövezés sem, amelyet ne vettek volna birtokba. Rendkívül mohók, mindent
válogatás nélkül megesznek, ami a szájukon befér. Horgászati szempontból
olyan kártékony jószágok, mint tavakban a törpeharcsák. Csupán ezek nem
szúrnak… Megenni, megpucolni nagyon nehezen lehet, vagy inkább
értelmetlen, hiszen egy átlagos 2-4 dekás géb testsúlyának a felét nagy
feje teszi ki. Így a tiszta halhús egyedenként nem éri el az 1 dekát
sem. Tehát ezért sem érdemes rá horgászni… A legnagyobb probléma a gébek
elszaporodásával, hogy „kiirtanak” minden olyan halat, amely lakóhelyük
közelében él, táplálkozik, szaporodik. Azon halaknak sorsa
megpecsételődött, amelyek esetleg a kövezésre rakják le ikráikat
(keszegfélék egy része), ugyanis a gébek az ikrákat és a frissen kikelt
ivadékot is gondolkodás nélkül felzabálják. Nem lehet előre megjósolni,
hogy milyen hatásai lesznek az elkövetkező években a gébállomány
drasztikus további növekedésének, de nem kell nagy jóstehetség hozzá,
hogy belássuk, sok jóra nem számíthatunk. Hogyan lehetne létszámukat
csökkenteni? Lehalászással biztos, hogy nem. Talán csak egy „gébvírus”
végezhetne velük… Meglátjuk, mit tartogat a jövő?!
 |
Nehéz velük megbarátkozni… |
A felszerelés összeállítása
Ezen a napon felszerelésemet leegyszerűsítve,
kizárólag két feederbotot hoztam magammal. A versenyről megmaradt
etetőanyag kb. felét a horgászat megkezdése előtt bevetettem.
„Természetesen” az első halam a csontkukaccal csalizott horgon egy apró
géb volt. Úgy tűnt, hogy ma sem szabadulok tőlük… Azonban bármilyen
hihetetlenül is hangzik, a nap folyamán több gébet nem fogtam. Sőt, az
alapozó etetés után 30 perccel már szákba is tereltem az első márnát! A
folytatás pedig minden várakozást felülmúlt.
 |
A végszerelék összeállításához szükséges kellékek |
 |
Íme, a végszerelék szárazon… |
 |
… megtöltve |
 |
… és működés közben |
Az általam összeállított felszerelés:
Felszerelés 1.
Spro Sensitive Carp Feederbot – by Döme Gábor 360 MH (40-90 g)
Spro Blue Arc 9400M orsó
Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,22 mm főzsinór
8 méter hosszú Spro Fusion Powerbraid 0,13 mm fonott kagylóálló dobóelőke
Technipeche tört gubancgátló cső, amelyet még rövidebbre vágtam
Dinsmores Scoop feederkosár 43 g, csúszóra szerelve
FOX 10. sz. forgó, amely megütköztette a gubangátló csövet
100 cm hosszú Spro Vision Line 0,20 mm horogelőke
Gamakatsu 2270N 10-es horog
 |
A két feederbottal rendkívül eredményes és élvezetes horgászatban volt részem |
 |
Mindkét végszerelék „lelkét” az új Dinsmores Scoop feederkosár képezte |
Felszetelés 2.
Spro Aggressive Carp Feederbot – by Döme Gábor 360 MH (40-110 g)
Spro Blue Arc 7400 orsó
Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,22 mm főzsinór
8 méter hosszú Spro Fusion Powerbraid 0,13 mm fonott kagylóálló dobóelőke
Technipeche tört gubancgátlócső, amelyet még rövidebbre vágtam
Kamasaki 50 g-os tányérólom, csúszóra szerelve
FOX 10. sz. forgó, amely megütköztette a gubangátló csövet
100 cm hosszú Spro Vision Line 0,20 mm horogelőke
Gamakatsu 2270N 10-es horog
 |
A versenypálya alsó részén állítottam fel a harcállásomat |
Helyválasztás
Az előző nap megrendezett versenyen egyértelműen a
pálya alsó szakaszán akadt horogra a legtöbb termetes hal. Ezek főként
márnák voltak. Így számomra nem volt kérdéses, hogy ide kell leülnöm,
mert nagy valószínűség szerint itt van a legtöbb hal. Érdekességként
említem meg, hogy itt Gabóca több mint 10 márnát akasztott, és csupán 3
darabot fogott ki. Az éles kagylók elvágták az előkéjét. Verseny közben
ennyi halat elveszíteni több mint luxus! Ha megakasztott halainak
legalább a felét kifogja, magabiztosan nyeri a versenyt. Ebből okulva,
én már a kagylókra felkészülve állítottam össze végszerelékemet. A
fenékre lefektetett első 8 méter kagylóálló fonott zsinór volt, de a
horgomat sem kötöttem 0,20 mm-nél vékonyabb zsinórra. Az elgondolás
helyességét igazolta, hogy így mindössze egyetlen szakítással megúsztam
az egész napot, pedig nem kevés hal volt a horgomon!
 |
A halak csemegéje tálalva |
 |
Ki ment vet, úgy arat…! |
 |
Az első márna |
 |
A tartalmas barna agyaggal dúsított keverék |
Íme a pontos etetőanyag recept:
2 kg Haldorádó Feeder Master Ponty Piros
800 g Van Den Eynde Carp Pellet Strawberry 4 mm
800 g Top Mix MCS búza
800 g Top Mix MCS kender
2 liter forrázott csontkukac
10 kg Top Mix Barna agyag
 |
A VDE epres pellet nem csak a tavi pontyok, hanem a termetes folyami halak is imádják |
Az előző napi versenyre kevertem földes szúnyogot is,
amelyből a fele (kb. 3 kg) megmaradt. A szúnyoglárva mellett ebben
darabolt giliszta is volt.
A versenyre összeállított földes finomság
6 kg barna agyag
1 levél apró szúnyoglárva
1 kg darabolt giliszta
 |
A termetes dévérek sem tudtak neki ellenállni |
 |
Ha a kosárba ragasztott csontkukacot és kevéske etetőanyagot töltöttem, a horogra pedig csonti került… |
 |
… akkor márnát fogtam |
 |
Ha a kosárba darabolt gilisztával fűszerezett földes szúnyog került, a horogra pedig csonti + szúnyoglárva… |
 |
… akkor nagy dévért fogtam |
 |
A legnagyobb márna súlya megközelítette a 4 kilót |
 |
Nem hétköznapi zsákmány került néhány órára a szákba |