Hullámok hátán, avagy vessünk újdonságot a habokba!
Legutóbbi Haldorádó termékeket bemutató írásomban
utaltam arra, hogy az év még tartogat meglepetéseket. Az új termékek
bevezetésének 2009-es sorát két új etetőanyag zárja, a Haldorádó Feeder
Master Nagy Dévér és a Haldorádó Feeder Master Sajtos Bajszos. Én az
előbbit vettem alaposabban szemügyre, és pár hasznos információt,
keverési trükköt szeretnék megosztani mindenkivel, aki nyitott az
újdonságokra. Mint minden általam írt „teszt”, ez is kicsit több egy
egyszerű termékbemutatónál. Hasznosságát mindenki döntse el maga. Mint
mindig, most is a kereteket adja a nemrégiben bevezetett újdonság. Ezt a
keretet reményeim szerint sikerül hasznos tartalommal is feltöltenem.
Nem kellett ehhez más, csak egy matchbot, tarajos hullámok, és még sok
minden más, de ez csak az írásból fog kiderülni.
|
 Polyák Csaba |
Ne lepődjetek meg azon, hogy sokan már régen kevergetik az új Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér
etetőanyagot, és én csak némi „fáziskéséssel” számolok be az
újdonságról. Mentségemre szóljon, hogy sajnos – vagy szerencsére –
eléggé elfoglalt vagyok az utóbbi időkben. Horgászatra is kevesebb időm
jut, de ezzel fordított arányban több időt töltök kisfiunkkal. Látszólag
ennek semmi köze az etetőanyaghoz, de hamarosan kiderül, hogy bizony
elég szoros az összefüggés. Minden horgászattal töltött perc ajándék, és
ezeket a perceket igyekszem halfogással is megfűszerezni. Ehhez
egyrészt szükség van egy-egy megfelelő horgászhelyre, és olyan csalogató
anyagra, amiben biztos lehetek. Szerencsére egyre több ilyennel
találkozom a boltok polcain, és az évek során volt szerencsém sokukat
alaposabban kiismerni. Kialakultak a „tuti” vagy annak vélt receptek.
Ezek vagy egy-egy vízhez, vagy egy-egy halfajhoz kötődnek. Más a szája
íze a karikakeszegnek, dévérnek, kárásznak, pontynak. Máshogyan kell
keverni ugyanazt az etetőanyagot, ha álló vízen dobom be, és másképp, ha
ugyanez az állóvíz komoly áramlással bír. Utóbbi esetben az etetőanyag
„igazításával” lehet azt az adott helyzethez megfelelővé varázsolni, míg
a halak ízlését már a keverék összeállításánál tanácsos eltalálni.
Természetesen a 100%-ig biztos, minden körülmények között vonzó
etetőanyagot nem találták még ki (és szerintem nem is fogják), de vannak
úgynevezett alaptételek, amiket ha egy halfajra megkomponált keverékről
beszélünk, nem árt tudnunk.
 |
A bemutatásra szánt újdonság |
Vegyük írásomhoz szorosan kapcsolódva a
dévérkeszeget. A dévérkeszeg köztudottan édesszájú, szereti a finom
fűszereket, kedveli, ha az etetőanyag finomabb szemcsézetű, kellőképpen
„füstöl”. Igazi gourmand. (Francia, ejtsd: gurman, ami a. m. falánk.
Nálunk – német szokás szerint – a finom ízlés értelmében használják,
mely utóbbit a franciák a Gourmet szóval fejezik ki.) Ha szemügyre
vesszük a hazai kínálatot, akkor a dévéres alapetetők között a vanília,
karamell, méz ízesítéssel találkozhatunk. Ha a magasabb osztályba sorolt
etetők között keresgélünk, ott a fahéjas-szegfűszeges, karamelles,
spekulatius aromák fordulnak elő leggyakrabban. Nem véletlenül. Az ízek
tekintetében sok hasonlóságot találhatunk, azonban mégsem egyformák az
etetőanyagok. Mindenki más-más „hordozóra” esküszik. Mivel mások
etetőanyagainak összetételét nem ismerem, nézzük meg, hogy a Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőanyag esetében mi került a zacskóba!
 |
Nézzük, mit rejt a csomagolás! |
Az újdonság pontosan 14 alkotóból áll, amelyik
mindegyike kimondottan a dévéres keverékek „lelke”. Lássuk, melyek ezek:
csokis keksz, zsemlemorzsa, babapiskóta, tourteau de mais (őrölt
kukorica pogácsa), belga kenyér, különleges ízfokozók sós és édes
változatban, pirított földimogyoró, piros pastoncino, pirított
kendermag, coco belge, fluo morzsa (narancsszínű), spekulatius kivonat,
barna pigment.
Az összetevők listáját végigolvasva, mintha egy
cukrászat vagy pékség kínálatát olvasnánk. Pirított és darált kenyér,
piskóta, csokis keksz, mogyoró… hmm, ínycsiklandozó finomságok! Ha
ezekhez még hozzávesszük a több mint 10%-ot is elérő spekulatius aromát,
akkor összefuthat a nyál a szánkban.
 |
14 alkotóelem, ami elfér egy maréknyi etetőben is |
A dévéreknek is, bár csak képletesen – a halak szájában nem fut össze a nyál.
Ami viszont nem olvasható a felsorolásban, de
legalább annyira fontos, az a sok horgászattal eltöltött óra, ami alatt
kialakításra kerültek a pontos arányok. A Haldorádó összes
etetőanyagában, így a Haldorádó Feeder Master Nagy Dévérben is benne van Gábor, valamint sok horgász és versenyző barátjának sok éves tapasztalata, versenyeken csiszolt tudása.
Az nyilvánvaló, hogy ebből a kajából nem spóroltak ki
semmit. Minden benne van, mi dévér szem-szájnak ingere. Itt kanyarodnék
most vissza, az írásom elején olvasható, „Minden horgászattal töltött
perc ajándék, és ezeket a perceket igyekszem halfogással is
megfűszerezni.” mondatomra. Ha ritkán jutok ki a vízpartra, igyekszem
tartalmas, minőségi etetőanyagot keverni. Az én értékítéletem szerint
első olvasatra a Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőanyag
megüti ezt a mércét. E rövidke bevezető és „laboratóriumi vizsgálat”
után végre irány a vízpart, ahol további elemzésnek vetem alá az
etetőanyag zacskó tartalmát!
A helyszín:
A bemutató helyszínéül nem véletlenül választottam a
Tisza-tó abádszalóki Attila-öblét. Aki rendszeresen olvassa írásaimat,
az egy kora tavaszi keszegezés során már ellátogathatott velem erre a
szépséges vízre, igaz, akkor az úgynevezett abádi részen horgásztam. Ami
összeköti a két helyszínt, az a Nagy dévér aroma és etetőanyag. Az
előbbit mutattam be tavasszal, így arra gondoltam, hogy az etetőanyagot
is ugyanazon a vízen fogom bevetni. A két ismertető között azonban két
különbség van. Egyrészt az évszak, hiszen most a nyár végén járunk, a
másik pedig a horgászat pontos helyszíne. Tavaszi horgászhelyemet nyáron
sulyommező fedi, így a horgászat ott partról megoldhatatlan. Az
Attila-öböl mivel mélyebb, a sulyomtól még mentes. Na, jó, azért nem
teljesen, mert a sekélyebb, főként a part közeli részeken már felütötte
szögletes leveleit ez az átokfajzat. Az igen komoly motorcsónak- és
jetski-forgalom, illetve a hullámzás azonban ezeket a sulyomtelepeket
időnként feltépi, hogy tovasodorva, kellemetlen meglepetéseket
okozhassanak a horgászoknak.
 |
Gyakori a hullámverés a tározón… |
 |
… ami sok kellemetlenséget okozó dolgot tud elénk sodorni |
A horgászatot vasárnapra terveztem, de már előző nap
is tettem egy pár órás kísérletet, hogy tudjam, mire számíthatok. Amire
készülnöm kellett a vasárnapi forgatásra, az a szél és a hirtelen jött
hidegfront okozta közel 10 fokos lehűlés. Horgászat szempontjából egyik
sem előnyös, de mindig Erdei Attila mondása jut ilyenkor eszembe: „Ez
van, ezt kell megoldani!”
A kitűzött napon korán érkeztem a horgászhelyre, mert
tudtam, hogy a láda beállításával, az előkészületekkel sok időm fog
elmenni. Ennek oka az, hogy a partvédő kövezésen átcsapó hullámok a
kövezés mögötti területet is vízzel teli medencévé változtatták. A
parttól indulva egy közel 10-15 méteres vizes árkon kell átkelni, hogy a
ládát a hullámtörő tetejére telepíthessem. A kövek így végig víz alatt
vannak, ennek eredményeképpen csúszósak a rátelepedett algáktól. Mire
sikerült stabilizálni a ládám helyzetét, rendesen kimelegedtem, pedig az
erősödő szél egyre magasabbra korbácsolta a tározó vizét. Mire minden a
helyére került, befutott a „stáb” is.
 |
Horgászhelyem az operatőrök álma. Rémálma |
 |
Keverjünk! |
Mint mindig, most is az etetőanyag keverésével kezdtem. A Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér
etetőanyag keverésénél is érdemes szem előtt tartani néhány apróságnak
tűnő momentumot, ami nagyban befolyásolhatja eredményességünket. Az
egyik az, hogy mint a legtöbb tartalmas kajának, ennek is több időt kell
szánni az elkészítésére. Ennek oka az alkotóelemekben keresendő. A sok
piskótát, angolmorzsát, kukoricapogácsát, linzert, pirított kenyeret
tartalmazó etető sok vizet vesz fel. Ezt a vízmennyiséget érdemes több
apró részletben, folyamatos kevergetés mellett adagolni az
etetőanyaghoz. (Idővel, ha alaposan kiismerjük az etetőanyagunkat, akkor
egy dózisban is rázúdíthatjuk a pontosan kimért mennyiséget.)
 |
A hozzáadott lösz gondoskodik a felhősítésről |
Aromázás: Ha nagy, nyílt vízterületen horgászom, ahol
nincsen feletetve a pálya, előszeretettel használom a folyékony
aromákat. A már ismerős Haldorádó Aroma Tuning család Nagy dévér névre
hallgató aromája tökéletesen illeszkedik az ugyanilyen nevű etetőhöz is.
Mivel az etető is spekulatius aromával van dúsítva, plusz csáberőt
tudunk kölcsönözni a keveréknek, ha ugyanazzal a folyékony aromával
kicsit rásegítünk. Alapesetben az etetőanyag nem igényel további plusz
aromázást, mert már a zacskó kibontásakor megüti az orrunkat a kellemes
fahéjas illat, ami kellően tömény a halak helyhez csalogatásához, de ha
az ehhez szükséges időt szeretnénk kicsit lerövidíteni, érdemes kevéske
plusz aromával felturbózni a keveréket. Az aromát a hozzáadott vízhez
kevertem, és több lépcsőben adagolva a teljes vízmennyiséget alaposan
átkevertem a bevetésre szánt etetőanyagot.
 |
Érdemes többször rostán átdolgozni az etetőanyagunkat |
 |
Teljesen homogén, laza szerkezetű kaja, kevéske kukoricával feldobva |
 |
Tökéletes! |
Íz teszt:
Jó szokásomhoz híven megízleltem a keveréket. Az íz
tesztet először szárazon végeztem el. Ennek során nem csalódtam.
Kellemesen édes, a háttérben enyhe sós felhanggal oldódott a nyelvemen. A
markáns aroma hatására enyhe fanyar utóízt éreztem, de összességében
harmonikus, a keszegek szája ízének megfelelő íz harmóniát éreztem. Ne
felejtsük el, hogy a halak is elsősorban az ízeket érzékelik, mintsem az
illatokat. Ezt a jól eltalált édes-sós ízt tudjuk mi magunk a
későbbiekben bármelyik irányban eltolni. Ha az édes ízt szeretnénk
kiemelni, akkor adhatunk hozzá mézeskalács őrleményt vagy PV-1-et, ami a
tapadását is segíti, de ha ez utóbbi nem célunk, akkor az általam is
használt Nagy Dévér aromával is megoldhatjuk az édesítést. Ez az aroma
ugyanis rendkívül édes, és már kis mennyiségben is elérhetjük vele a
célunkat. Amennyiben a sós íz irányába szeretnénk eltolni a keveréket,
akkor sózzuk. Vannak helyzetek, amikor pont a túlsózott kaja adja a
darabosabb dévéreket, elsősorban folyóvízen. Kísérletezni kell, mikor mi
a célravezetőbb. Én aromával kevertem a kaját, aminek hatására, ahogyan
írtam is, a megnedvesített keverék íze az édes irányába mozdult el.
Kicsit túl is nedvesítettem, hogy a későbbiekben hozzáadott lösz szárító
hatását ellensúlyozzam.
 |
Az utolsó szó mindig a halaké! |
Szemcsézet, szín, állag:
Az etetőanyag szemcsézete finomnak mondható. Színe
sötét tónusú, barna árnyalatú. A hozzáadott fluo morzsa szemek rendkívül
látványosak, szinte világítanak a sötét háttér előtt. Véleményem
szerint további sötétítést nem igényel a kaja, ha világosítani
szeretném, akkor ezt sárga lösszel tudom megtenni. Az etető alapszíne a
legtöbb helyzetben megfelel. A készre kevert etetőanyaghoz egy zacskónyi
sötét színű löszt kevertem, majd rostán háromszor áttörtem. Teljesen
homogén, tökéletes keveréket kaptam, aminek bontását a gombócok
összenyomásával tudtam szabályozni. A víz szélébe dobott gombócon
megvizsgáltam az oldódását. Rendkívül látványosan, szépen nyitott és
dolgozott a kaja. A hozzákevert lösznek köszönhetően remekül füstölt, és
a hullámzás keltette áramlásban szemmel látható sávot hagyott maga
mögött. Az etetőanyag gombócról leváló szemcsék egy része elemelkedett
az aljzatról, majd pár pillanat múlva visszahullt. Ez a liftezés az,
amit kedvelnek a halak. Ha nincsenek a szemcsék kellőképpen eláztatva,
akkor ez a liftezés olyan magasságokig feljuthat, ahonnan már a víz
áramlása messzire sodorhatja a szemcséket és vele együtt a halakat is.
Az etetőanyag megfelelően előkészítve a vízközti és a fenéken történő
horgászathoz egyaránt alkalmas. Nehezíteni zsírosabb folyóvízi földdel,
kaviccsal lehet, oldódását pluszban hozzáadott coco belge (kókuszliszt)
adalékkal is tudjuk segíteni.
 |
Kezdjük a horgászatot! |
A horgászat:
 |
Küzdelem az elemekkel |
Mivel egy hatalmas, nyílt vízterületen horgásztam,
klasszikus alapozó etetést nem csináltam, helyette folyamatosan lőttem a
kaját. A szerelékemet az előző napi tapasztalatok birtokában szélállóvá
tettem. Az úszó méretét nem apróztam el, egy 20 grammos wagglert
illesztettem a kapocsba.
 |
Alapozás helyett folyamatosan etettem |
Az antennát is vastagabbra cseréltem, a zsinórra
közel 8,5 grammnyi ólom került. A horgászat megkezdésére beigazolódott a
szerelék használhatósága, hiszen a kora hajnali szélcsendet egyre
erősödő szél váltotta fel. Ennek hatására a tározó is komoly hullámzásba
kezdett, sokszor tarajos tajtékot vetve majd levert a ládámról.
 |
Idővel a haltartót is célszerűbb volt magam mögé rögzíteni. Így a köveken sem dörzsölődött ronggyá |
Ilyenkor a víz is áramlásba kezd, de a szerelék idő
előtti elsodródását a nehezebb úszóval, komolyabb zsinórólmozással
megakadályozhatjuk. A kapások érzékelése sem megy simán a hullámos
vízen. A szemnek is megerőltető a hullámvölgybe bukdácsoló úszó
bóbitájának figyelemmel kísérése. A folyamatosan lőtt etetőanyagnak
köszönhetően előbb az apróságok, majd pár szebb keszeg is a
horgászhelyemre talált. Igazi örömpeca egyedül a szél miatt nem tudott
kibontakozni.
 |
A halak gyorsan reagáltak a csúzlizott finomságra |
A hullámzás feltépte a hínárszálakat, és ezek jó
részét a horgászhelyem elé sodorta. Rengetegszer akadtam bele a sodródó
hínárszálakba, sokszor pont akkor, mikor szebb dévér küzdött a horgomon.
A felcsavarodó növényzettől azonban nem tudtam tekerni az orsómat, és
mire szabaddá tettem a felszerelést, a hullámok hátán csobogó dévérek
rendre búcsút intettek. A szél is alaposan kifújta az arcomat, ráadásul
egy idő múlva már a szemem is káprázott. Minden billegett, mozgott a
szemem előtt. Ez a horgászat igazi harc volt az elemekkel. A hullámzás,
hínár, szél mellé még a korábbi kagylópusztulás maradványaival is meg
kellett küzdeni. Sajnos minden évben komoly kagylópusztulás söpör végig a
vízen. Az elpusztult kagylóhéjak elborítják az aljzatot, ami nem
kedvezett a vonszolódó szereléknek. Mivel az ereszték a főólomra volt
mérve, sokszor akadtam el szétnyílt kagylóhéjba, aminek sok
elnyisszantott szerelék lett az eredménye.
 |
Nehézségek: A zsinórra felkúszó hínár… |
 |
… a hullámverés… |
 |
… a kagylók okozta beszakadás |
 |
Azért mindezek ellenére halat is fogtam :-) |
 |
Ha a hullámokon nem verték le magukat… |
 |
… merítőben végezték |
Végül fáradtan, kimerülten fújtam visszavonulót,
hiszen idővel az etetőanyagom is elfogyott, és a koszt hiányát a halak
is tüntető hűtlenséggel honorálták. A délutánra elcsendesedő vizet a
motorosok vették birtokukba, és látva a hajók méretét, nem kisebb
hullámzást gerjesztettek, mint a szél. Magáról a horgászatról minden
kiderül a letölthető videóban, néhány hasznos infó most is elcsíphető
belőle, érdemes megnézni.
 |
Peti barátom most is minden követ megmozgatott, hogy sikerüljön visszaadni a peca hangulatát |
Ha néhány mondatban kell összefoglalnom a tapasztaltakat, akkor a következőket tudom elmondani:
Az új Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér
etetőanyag egy igazán tartalmas, bátran kijelenthetem, magas minőséget
képviselő etetőanyag. Minden megtalálható benne, amire egy jó dévéres
kajának szüksége van. Akár önmagában, akár más, alacsonyabb árfekvésű
etetőanyaggal keverve is használhatjuk. Mivel az aromázása intenzív,
etetőkosárba gyúrva, kis mennyiségben is hatásos, és pont ennek az
aromázásnak köszönhetően „hígítva” is bátran használhatjuk. (Konyhai
pecánál egyébként sem feltétlen szükséges „tömény” dózisban bevetni, de
ha valaki versenyen teszi próbára, nyugodtan lemondhat a további por
aromák használatáról.) Kis tuningolással – ha erre szükség van – minden
helyzetben jól működő keverék alapját képezheti az új etetőanyag. Aki
már használja a Haldorádó család termékeit, ettől az etetőanyagtól is
azt kapja, amire számít. Kitűnő minőséget, sok év tapasztalatát,
versenyen elért eredményeket egyetlen zacskóba sűrítve.