Belépés |
|
 |
Honlap-menü |
|
 |
A fejezet kategóriái |
|
 |
Körkérdésünk |
|
 |
Statisztika |
Online összesen: 1 Vendégek: 1 Felhasználók: 0 |
 |
|
Gyerekek, horgásszunk együtt! – 1. részCsaládi program a vízparton
| 08.12.2013, 4:46 PM |
Gyerekek, horgásszunk együtt! - Családi program a vízparton
A megszokottól eltérő módon most nem egy hagyományos
horgászfilm elkészítésére vállalkoztunk. Végre itt a nyár, itt a jó idő,
amely horgászatra csábít. De most nem egyedül, hanem kis családommal
együtt horgásztam. Ennek a filmnek nem titkolt célja, hogy kedvet
csináljunk a horgászathoz, főként a gyermekeknek. De ehhez elsőként a
szülőket kell meggyőznünk, hogy magukkal vigyék a család többi tagját is
a vízpartra. Ebben az írásban és kisfilmben számos tanáccsal és
ötlettel szeretnénk szolgálni, hogy végül az a nap, amelyet a család
együtt tölt el a vízparton egy felejthetetlen élmény, ne pedig rémálom
legyen. Biztosra veszem, hogy sok érdekes dologra derül fény!
|
 Döme Gábor |
Úgy gondolom, hogy az élménydús, sikeres családi
horgászat első és legfontosabb lépése a megfelelő helyszín kiválasztása.
Ha azt akarjuk, hogy a család többi tagjának 1 órán belül ne menjen el a
kedve az egésztől, akkor kizárólag kulturált helyre vigyük őket!
Összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyek fontosak lehetnek az ideális helyszín kiválasztása során:
- Igényes is tiszta legyen a tó és környezete.
- Biztonságban legyen autónk és horgászeszközünk.
- Ha női családtag is velünk tart, alapkövetelmény az angol WC!
 | A nyíregyházi Verba tanya horgásztó kulturált, minden igényt kielégítő komplexum |
 | Ahol igényes, gondozott… |
 | … maximálisan családbarát környezet várja az ide látogatókat |
 | 100-nál is több autó befogadására alkalmas, őrzött parkírozó van a területen |
 | Itt a hölgyeknek, a mozgássérülteknek és a felfrissülni vágyóknak sem kell máshová menni |
- Ha van a családban kisgyermek, mint
nálunk Viktor, akkor Ő úgysem fog 1 órát kibírni egy fenekén. Neki
gyorsan unalmassá válik a horgászat. Ahhoz, hogy ne kezdjen el
idejekorán nyüglődni, kell egy játszótér vagy strand a tóparton, amely
újra leköti a figyelmét.
- Előbb vagy utóbb megéheznek a gyerekek
és persze a felnőttek is. Lehet sütni, főzni a legtöbb tóparton az erre
kijelölt helyeken, de ekkor a család női tagjának ismét nincs lehetősége
a pihenésre, kikapcsolódásra, mert ez többnyire rájuk hárul. Egyszerűbb
a dolgunk, ha olyan helyet választunk, ahol van büfé vagy étterem.
- Előnyt
jelent, ha van a vízparton esőbeálló vagy napvédő filagória, amely
megvéd minket és felszerelésünket a tűző napsütéstől vagy a szakadó
esőtől.
 | A területen kettő különálló játszótér található, hogy ne unatkozzanak a gyermekek |
 | Ha megéhezünk, akkor jó, ha van közelben büfé vagy étterem |
 | A Verba tanya horgásztó étterme ízletes ételekkel várja az éhes horgászokat |
 | A nagyterem esküvők és céges rendezvények lebonyolításában is már számos alkalommal vizsgázott jelesre |
 | A kényelmes beülő mellett van tűzrakó hely is azok számára, akik maguk szeretnék ételeiket elkészíteni |
 | Az esőbeállók jó szolgálatot tehetnek egy hirtelen érkező nyári zápor esetén |
- Ha nem lehet közvetlenül megállni a
vízparton – márpedig a legtöbb igényes helyen ezt nem engedik –, hogy ne
kelljen megszakadni a felszerelések becipelésétől, jó, ha van bérelhető
kiskocsi.
- Ha több napot kívánunk eltölteni a tavon, legyen a
közelben egy szállás. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy ráerőltetik a
gyerekekre és az anyukára a sátrazást. Lehet, hogy nekünk, férfiaknak
nem okoz gondot, ha néhány napig nomád körülmények között vagyunk, de ez
a hölgyeknek és a gyermekeknek gyorsan rémálommá válhat…! Csak akkor
válasszuk a sátrazást, ha erre a család már felkészült, tudják, hogy mi
vár rájuk.
- Ha kifogytunk valamiből (főleg egy többnapos
horgászat során), szükség van csalira, etetőanyagra vagy bármilyen
apróságra, nem árt, ha van egy kis horgászbolt a vízparton, ahol
mindezek pótolhatók.
 | A helyszínen bérelhető kiskocsik segítségével könnyen szállíthatjuk felszelésünket akár a tó legtávolabbi pontjára is |
 | A tóparton található panzióban hangulatos szobák várják a több napra érkezőket |
 | A halőrház horgászboltjában pótolhatók a legszükségesebb kellékek |
- Legyen a tó halfaunája változatos,
legyen benne könnyen fogható apróság, de azért legyen benne ponty és
egyéb termetes hal is. A gyerekeket és kezdőket lekötik az apróságok,
míg a gyakorlottabb horgászokat és a felnőtteket a nagyobb halak.
- Ha
gyerekekkel horgászunk, csak olyan hely jöhet számításba, ahol nem kell
100 métert dobni, hogy halat lehessen fogni. Fontos, hogy a partszélen
is legyen esély kapást kicsikarni.
 | Az apró snecik mellett él a tóban dévérkeszeg, ezüstkárász… |
 | … compó… |
 | … lénai tok… |
 | … nagyon sok kapitális ponty és amur is |
 | Itt a partközeli horgászat is nagyon élvezetes, hiszen bármekkora hal jöhet! |
- Mennyibe kerül mindez? Azzal tisztában
kell lenni, hogy minél többet várunk el a helyszíntől, az – teljesen
normális módon – annál többe kerül. Én úgy vagyok ezzel, ha a
családommal együtt lehetek, ha a gyermekeim örülnek és boldogok, az –
némi túlzással – nekem minden pénzt megér.
Az előbb felsorolt MINDEN szempontnak megfelel a
Nyíregyházán található Verba tanya horgásztó, amely majd 400 km-re van
tőlünk, de szívesen jövünk ide bármikor, mert nagyon jól érzik itt
családtagjaink magukat.
 | A Verba tanya horgásztó és komplexum MINDEN elvárásunknak maximálisan megfelel! |
Horgászat a barátokkal
Azt tapasztaltuk, hogy a horgászat érdekesebb a
gyerekek számára, ha kicsit többen vannak egyszerre. A kamerát kezelő
Takács Péter kollégám kis családjával, Péterrel és Szabolccsal
horgásztak gyermekeim.
 | A horgászat sokkal érdekesebb, ha van egy kis társaság. Lányom, Vanessza fiú barátaival horgászott |
A horgászfelszerelés kiválasztása során kezdjük az alapoknál!
Mindig döbbenten nézem, amikor kisgyerekek kezébe
adnak olyan felszerelést, amellyel egyszerűen nem bírnak. Semmi értelmét
nem látom annak, hogy bojlis bottal vagy heavy feederrel horgásszanak a
gyerekek. Egy gyerek kezébe – amíg nem lesz kellően gyakorlott – egy
könnyű spiccbot való! Gyermekkoromban én is spiccbottal és úszós
készséggel fogtam első halaimat, majd tanultam meg horgászni. Ha ezzel
már kellő gyakorlatra tettek szert gyermekeink, érdekli őket a
horgászat, ezután lépésről lépésre haladva avassuk be őket a különböző
módszerekbe és az egyre nagyobb halak fogásának rejtelmeibe.
 | A képen minden eszköz látható, amely egy eredményes spiccbotos horgászathoz szükségeltetik |
Mit tartalmazzon az alapfelszerelés?
- 3 vagy 4 méteres spiccbotot (a gyerek méretétől és erejétől függően)
- 2 db előre elkészített komplett úszós készséget
- ülőkés horgászládát
- 2 db vödröt (két különböző méretben)
- csalitartó dobozt
- horogszabadítót
- merítőhálót (nem feltétlenül fontos, de ajánlott)
- haltartó hálót (ha nem tartunk meg halat, nincs rá szükség)
- U alakú bottartó villát
- kéztörlőt
Tanuljanak meg etetőanyagot keverni!
A gyerekek nagy előszeretettel keverik, kutyulják az
etetőanyagokat, hagyjuk, hogy ebben is kibontakozzanak. Hibás elgondolás
az is, amikor egy büdös, halas etetőanyagot akarunk bekevertetni,
amelytől akár hányingert is kaphatnak. Olyan etetőanyagot válasszunk,
amely kellemes illatú, jól felhőzik és kisebb-nagyobb halak fogásához
egyaránt alkalmas. Mi ehhez a Haldorádó Édes Ananász etetőanyagot
választottuk, amely túlvizezve remek sneciző keverék is, hiszen csábító
sárga felhője ízlik az apróságoknak, miközben a fenékre süllyedő
darabosabb szemcsékre előbb vagy utóbb megjelennek a termetesebb
keszegek és pontyok is. Ezt persze megspékelhetjük még kevéske
csontkukaccal, amelyet szintén nagyon szeretnek a gyerekek fogdosni. Ez
lesz egyben a csali is.
 | A gyerekek nagy élvezettel keverték az etetőanyagot |
 | Ez még a legkisebbek figyelmét sem kerülheti el… :) |
 | Csábító falat a halaknak… |
 | … amely egy marék csontival vált teljessé! |
Etessünk be!
Hagyjuk, hogy gyermekünk dobja be az első csalogató
gombócokat, próbálja meg eltalálni az úszóját! Meglátják, milyen nagy
öröm lesz (apának és gyermekének egyaránt), amikor „véletlenül” sikerül
azt eltalálni. Persze a későbbiek folyamán – a folyamatos halfogás
reményében – segítsünk be az etetésbe, így talán már halat is fogunk.
 | A gombócdobás (nevezhetjük etetésnek is) a gyerekek másik nagy kedvence |
 | Némi gyakorlás után egyre közelebb kerülnek a gombócok az úszóhoz |
Védekezzünk a tűző napsütés ellen!
A horgászat megkezdése előtt, ha rövid ujjú pólóban,
nadrágban, szoknyában horgásznak gyermekeink, mindenképpen kenjük be a
testüket minimum 50 faktoros fényvédő krémmel, csak így védhetjük meg
őket az erős napsütésben a leégéstől! Nélkülözhetetlen kellék a
napszemüveg és a sapka vagy kalap is. A napszemüveg itt nem divateszköz!
Gyermekeinknek csak a legjobb, bevizsgált és garantáltan megbízható
szemüveget vegyük meg. A hipermarketekben kapható néhány száz forintos
„napszemüvegek” csak ártanak, TILOS azokat vízparton használni! Előnyt
jelent, ha a napszemüveg polarizált lencsével rendelkezik, amely
megszűri a víz csillogását is.
 | Védjük gyermekeinket a tűző napsütéstől! |
Hurrá, horgászunk!
Ha gyerekekkel horgászunk, akkor készüljünk úgy, hogy
mi nem horgászunk addig, ameddig meg nem unják. Az a legfőbb dolgunk,
hogy kiszolgáljuk és segítsük őket! Így ha esetleg mi is horgászhatunk
végül, az csak plusz öröm. Ugyanis, ha mi is horgászunk, nem tudunk
rájuk figyelni, tanítgatni őket, vigyázni rájuk, és ami a legfontosabb,
nem tudjuk kérdésekkel, beszélgetéssel folyamatosan fenntartani a
figyelmüket.
 | Ha gyerekekkel horgászunk, akkor nekünk, felnőtteknek a legfőbb dolgunk, hogy kiszolgáljuk és segítsük őket! |
 | Apa, itt az első! |
 | Én is fogtam – mondja Szabi |
 | Kis Péter nagy hala |
Csak addig horgásszon gyermekünk, amíg szívesen csinálja!
Nagyon fontos megemlíteni, hogy Vanessza lányom talán
most horgászott második alkalommal önállóan. Többször horgásztunk már
együtt, de ezek csak gyenge próbálkozások voltak. Fontos, hogy csak
akkor tudjuk gyermekünkkel is megszerettetni a horgászatot vagy
bármilyen egyéb tevékenységet, ha azt nem erőltetjük. Ha valamit
erőszakkal, kényszerből kell csinálni, abból soha semmi jó nem sül ki.
Vanessza megunta a horgászatot 1 óra után, eddig volt érdekes számára,
majd elment a játszótérre, hogy feltöltődjön. Viszont szűk 60 perc alatt
fogott 30 db halacskát. Meg kell vallanom, hogy nagyon büszke vagyok
rá… :) Ne öljük meg a horgászat örömét már az elején azzal, hogy
versenyeztetjük a gyerekeket! Nem az a cél, hogy ki fogja a legtöbbet,
hanem az, hogy addig horgásszanak, amíg szívesen csinálják azt!
 | Annyit fogtam, hogy neked is jut |
 | A nap legnagyobb hala |
 | A nap legkisebb hala |
 | A jövő reménysége, aki a legkitartóbb volt nap folyamán |
Anyukák! Mire lesz biztosan szükségük?!
Páromat, Andreát kértem meg, hogy mutassa be, mit
rakott össze a kosarába, melyek azok a nélkülözhetetlen dolgok, amelyek a
gondtalan vízparti órákat biztosítják:
- meleg ruha, mert reggel még hűvös van
- váltóruha, ha vizes vagy koszos lenne az elsőként felvett ruha
- esőruha, ha esne az eső
- gumicsizma, mert reggel még nedves a fű
- baseballsapka, hogy ne süsse a gyerekek fejét a nap
- napszemüveg
- 50+ naptej
- tízórai menü és gyümölcs az éhes gyerekeknek
- üdítő, ásványvíz
- pléd, amire a gyerekek és mi ülünk
- szúnyogriasztó, de erre itt nem volt szükség
- pelenka és popsi törlő a legkisebb gyereknek
 | Lássuk, mit rejt anyuka kosara?! |
„Horgásszunk együtt!” – pályázati lehetősség gyerekeknek
Nagyon sok megkeresést, felkérést kapok, amikor
szülők vagy gyermekek keresnek meg, hogy szeretnének velem találkozni és
horgászni. Ezek a találkozások idő hiányában általában meghiúsultak
eddig. Több szabadidőm ezután sem lesz, de szeretnék minél több időt a
gyerekeknek szentelni, tanítgatni és a horgászat szeretetével
megfertőzni őket. Egy olyan „pályázatot” ötlöttem ki, amely keretében
várom azon gyermekek jelentkezését, akik horgásznának velem. Ehhez nem
kell mást tenni, mint elküldeni bemutatkozó írásukat a palyazat@haldorado.hu
e-mail címre. A bemutatkozó anyagban írják le azt, hogy miként lettek
horgászok, vagy küldjék el legkedvesebb horgászélményükről készült
beszámolót. Természetesen a szülők is segíthetnek ebben, de ne ők írják
meg az anyagokat! Előnyt jelent, ha a bemutatkozó íráshoz csatolnak jó
minőségű fotókat is. A 3 legjobb bemutatkozó anyag elkészítőjét fogom
meghívni egy közös horgászatra. A legjobb anyagokat a Haldorádó
Horgászportálon megjelentetjük és természetesen díjazzuk is. A horgászat
pontos helyszínét, időpontját az érintettekkel fogjuk leegyeztetni, és
azt is, hogy milyen módszerrel szeretnének majd horgászni. Csak azok
vehetnek részt ezen a pályázaton, akik 1998 és 2004 között születtek,
azaz nem idősebbek 14 évnél. A közös horgászatról egy komplett anyag
(írás és videofilm is készül), amely megjelenik a Haldorádó
Horgászportálon és a PV TV műsorán is. Itt a lehetőség, ne hagyjátok ki!
 | A kis horgászok és a büszke apukák |
 | Természetesen a beígért jutalom sem maradt el |
Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető,
amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos
telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!
|
Kategória: Fájljaim | Hozzáadta:: Tizi78
|
Megtekintések száma: 233 | Letöltések: 1
| Helyezés: 4.0/1 |
|
|
Naptár |
|
 |
Chat |
|
 |
Keresés |
|
 |
|