Pontyparadicsom
Talán már megszámlálni sem tudnám, hogy hány különböző
vízterületen horgásztam Magyarországon 30 éves horgászpályafutásom
alatt. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek száma több száz. A
számomra ismeretlen vizek száma azonban ennek a többszöröse. Talán újabb
30 év alatt ezeket is megismerhetem… Az új tavak felkutatása közben
bukkantam rá a Csővár közelében található Sinkár-tóra. A 88 hektáros
„nagytó” olyan vadvízi rengeteg, amely az új kihívásokat kedvelő
sporthorgászok első számú célpontja lehet a közeljövőben. Tartsatok
velünk az ismeretlenbe!
|
 Döme Gábor |
Információ a vízterületről:
Neve: Sinkár-tó, sokan azonban Csővári horgásztó néven ismerik
 |
A Csővár közelében található Sinkár-tó nem könnyű pálya (forrás: www.sinkarto.hu) |
Hogyan kerültünk Csővárra?
Bujáki Gézától (aki a Dynamite Baits
teszthorgásza, hazánk ismert bojlis specialistája és a Pontyvilág
főszerkesztője) hallottam először erről a vízterületről, aki a kora
tavaszi eredményes próbahorgászata után lelkesen mesélt arról, hogy
milyen új pontyparadicsomra lelt. Miután nagy ámulattal végighallgattam
beszámolóját, éreztem, tudtam, hogy itt nekem is horgásznom kell! A
tavon bejelentkezés és előzetes egyeztetés alapján lehet horgászni,
amelynek szervezője, támogatója a Carplove International Környezetvédelmi Kft. A cég vezetője az ismert bojlis horgász, Kracsál Ferenc.
Feri rendkívül segítőkész és őszinte ember, azonnal készségesen
magyarázta, hogy mire készüljünk, mire lehet esélyünk, és már másnap
vendégül akart minket látni. Felhívtam ezután Pető Gábort, aki ettől az évtől csapatunk, a Haldorádó Feeder Team
tagja. Nem kellett sokat győzködni, Gábor azonnal igent mondott, így
együtt érkeztünk Csővárra. Mondjuk az első egyeztetés után nem kellett
sokat várni ránk, hiszen a következő héten, 2010. április 29-én kora
reggel már a tóparton álltunk!
 |
A légi felvételen látható, hogy ez bizony nem kis tó (forrás: www.sinkarto.hu) |
Az első benyomások a tóról
Amikor Csővárt elhagyva, a falu után kb. 1
kilométerre megpillantottuk a vízterületet, szó szerint tátva maradt a
szánk! A tórendszer 2 egységből áll: egy kis tóból (területe 4,5 ha),
ahol régóta engedélyezett a horgászat és az úgynevezett nagytóból
(területe 88 ha), amely eddig kíméleti területként funkcionált. A
gyönyörű környezet, a vadregényes táj, a nagytavat körbeölelő sűrű
növényzet, a tó közepén végighúzódó akadósor és kiálló dárdafák olyan
hangulatot árasztanak, amelyet nehéz szavakba önteni, érezni kell! A tó
nagysága és változatos környezete ámulatba ejtő, és mindez itt van MAGYARORSZÁGON!!!
 |
Hogy
lehet innen a halat kivenni? A tó egész területe ilyen? Nem, de
tudomásul kell venni, hogy sok az akadó (forrás: www.sinkarto.hu) |
A Sinkár-tó bemutatása
Az egész észak-pesti és cserháti régióban nem
található a Sinkár-tóhoz fogható kiterjedésű és szerencsés fekvésű
állóvíz. A Sinkár-tó földrajzilag a Csővári-rögök, a Nagy-Szór tömbje és
az ecskendi hegytömbök ölelésében fekszik. Számos különleges növény- és
madárfaj él a tavon és környezetében. A tározó 1987-es kialakulása óta
szinte háborítatlan az élővilág, és ez vonatkozik a benne élő halakra
is. Próbahorgászatok során kapitális, 15-20 kg-os csukák, 10 kg fölötti
süllők, 50 kg fölötti harcsák és 15 kg fölötti pontyok akadtak horogra.
Mindezen természetesség megőrzése érdekében alakítottak ki egy olyan
horgászrendet, amely a legnagyobb mértékben megőrzi a tó
természetességét és háborítatlan élővilágát. A tóban még mindig
megtalálható egy gémeskút maradványa a régi idők emlékére. A tó
rendeltetése víztározás és árvízveszély-csökkentés, üzemi vízfelülete 88
hektár. Északról a Mátyás-völgyi-patakkal egyesült Sinkár-patak
táplálja. Összefolyásuk a víztározótól pár száz méterre található. A tó
medre rendkívül változatos (2-8 méter közötti) mélységű, a sekélyebb
részeken a víz felszínét néha szinte teljesen beborítja vidrakeserűfű,
melynek virágai nyáron rózsaszín gyertyaként emelkednek a víz fölé. Az
itt élő halak döntő többsége még soha nem volt horgon, nem találkozott
horgásszal. Minden megakasztott hal vadul küzd az életéért, hiszen nem
tudja, hogy hamarosan visszanyeri szabadságát. 2010-től – előzetes
egyeztetés alapján – minden természetet és halakat tisztelő sporthorgász
számára engedélyezett a horgászat. A tóból halat elvinni tilos!
További információ a tóról: www.sinkarto.hu
 |
Dzsungelharcosok? Nem! A körülményekhez alkalmazkodó feederhorgászok, Pető Gábor és Döme Gábor |
A horgászhely kiválasztása
A természet védelme és eredeti állapotban való
megőrzése az elsődleges cél. Így a horgászhelyek sincsenek kiépítve. Aki
kizárólag a betonozott, tökéletesen formázott helyekhez szokott, ahol
még a horgászláda vagy fotel lábának a helye is meg van határozva, az
itt csalódni fog, ugyanis a körülmények kicsit nomádak. Aki viszont nem
ijed meg attól, hogy akár vízbe kell gyalogolni (vagy ülni) és az adott
helyekhez kell alkalmazkodni, annak nagyon fog tetszeni ez vadvízi
rengeteg. A mi választásunk – Kracsál Feri tanácsait meghallgatva – a tó
halőrházhoz közeli felső részén, egy sekélyvizű öböl környékére esett,
amely előtt kb. 80 méterre, a valamikori patakmeder mentén egy akadósor
(fák és bokrok megmaradt részei) emelkedik ki a vízből. Hogy horgászni
tudjunk a ritkás nádas és gyékényes elé, illetve annak sűrűjébe ültünk
bele. Ha a parton foglaltunk volna helyet, akkor nem tudtuk volna a
megakasztott halakat a növényzeten áthúzni. Így célszerűnek látszott a
vízbe ülni és fárasztás során kigyalogolni a nyílt vízterületre. Kicsit
„dzsungelharcnak” tűnik mindez, de így tudtunk a legjobban alkalmazkodni
a körülményekhez, no meg egyikőnk sincs cukorból, nem olvadtunk el a
vízben… :)!
 |
Így tudtam feederbotjaimmal a legközelebb kerülni a halakhoz |
Időjárási és vízhőmérsékleti adatok:
A reggeli hűvös (4-6 Celsius-fokos) levegőt gyorsan
felmelegítette az egyre magasabbra kúszó, zavartalanul sütő Nap. Szinte
egyetlen felhő sem takarta az égboltot, így 26-27 Celsius-fokra
emelkedett a hőmérséklet a délutáni órákra. A víz 19 fokos volt.
Melegfronti hatás érvényesült, folyamatosan emelkedő légnyomással, amely
1009 hPa-on állt meg. Ideális pontyhorgász időnk volt!
 |
Ideális pontyhorgász időnk volt |
A felszerelés kiválasztásának szempontjai
Sejtettem, hogy akadós, kemény a terep, de őszintén
megvallva nem voltam arra felkészülve, hogy ennyire „vad” a tó. Nem
tudtam, hogy a látható akadók mellett mennyi víz alatti akadó van még?
Kezdetben aggódtam, hogy túlbecsültem a felszerelésem erejét és annál
sokkal erősebb botok és vastagabb főzsinór kellett volna. Így utólag
azonban nyugodtan mondhatom, hogy felszereléseink a vadul küzdő halakkal
is megbirkóztak, egyetlen halunk sem szaladt akadóba, nem tépett meg
minket.
 |
Az új Spro tesztfederjeim nagyon jól vizsgáztak! |
A horgászat remek lehetőséget biztosított egy új,
fejlesztés alatt álló feederbot-család éles teszteléséhez. Sokat
„siránkoztam” a valamikori Spro Passion feederek kifuttatása
miatt, és már az elmúlt évben megkezdtük e bot méltó utódjának a
felkutatását. Olyan rendkívül könnyű, rugalmas és erős blankot (alap
bottestet) sikerült találni, amelyet a legjobb minőségű FUJI
gyűrűsorral, orsótartóval és rezgőspiccekkel ellátva egy nagyon magas
minőségű feederbotot sikerült felépíteni. A dobási és fárasztási
tulajdonságai messze felülmúlják az általam eddig ismert bármelyik
feedert! Még a Passionnál is jobb! ! E várhatóan csúcskategóriás feeder
forgalomba hozatala – a további sikeres tesztek után – 2011. évben
várható.
 |
A Shimano és Spro gyorsfékes, dobfékes orsóit használtam |
Horgászat során alkalmazott felszerelések:
1. felszerelés
Bot: Új tesztfeeder 390H 2 oz-s rezgőspiccel
Orsó: Spro Aeronium Special Feeder 555
Főzsinór: Haldorádó Feeder Master Pellet Line 0,20 mm
Végszerelék: A bot kétszeres hosszának
megfelelő fonott dobóelőke, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott
zsinór. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon
átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét
egy 10-es méretű FOX bojlis forgóba kötöttem. A forgó végére egy FOX
Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Sufix Feeder Braid
0,14 mm, hossza 10 cm. A horog: Gamakatsu G-Carp Method Hook 4-es
méretű. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy FOX BB
lebegő csali nehezékkel ütköztettem meg.
2. felszerelés
Bot: Új tesztfeeder 420H 3 oz-s rezgőspiccel
Orsó: Shimano Tribal 5500 XTA
Főzsinór: Haldorádó Carp Master Strong Line 0,20 mm
Végszerelék: A bot kétszeres hosszának
megfelelő fonott dobóelőke, amely 0,15 mm vastag Power Pro fonott
zsinór. Ezen csúszott a 35 grammos, szinterezett (némi átalakításon
átesett), gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár. A zsinór végét
egy 10-es méretű FOX Kwik Change előkerögzítő gyorskapocsba kötöttem. A
forgó végére egy FOX Flexibilis gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke
Sufix Feeder Braid 0,14 mm, hossza 10 cm. A horog: Gamakatsu 2260B 6-os
méretű. A kosár maximum 40-50 centit csúszott, felülről egy FOX BB
lebegő csali nehezékkel ütköztettem meg.
 |
A végszerelék és az első dobást váró csalikombináció |
Mi történt a nap folyamán?
6:30-7:30 Megérkezés a tópartra, helyfoglalás, felkészülés, majd az etetőanyagok bekeverése.
7:30-7:45 15-15 dobás következett, amelyet
zsinórklipszbe akasztott zsinórral, azonos távolságba (kb. 65-70
méterre) az akadósor elé végeztünk el. Pető Gábor a Haldorádó Fűszeres
Hal, míg én a Nagy Ponty etetőanyaggal etettem. Ez a minimális
etetőanyag mennyiség volt az alapozó etetésünk, amelynek elsődleges
célja a figyelemfelkeltés volt.
 |
Takács Péter kamerájával minden lényeges pillanatot megörökített |
7:55 Az első dobások, vízben mindkét végszerelékem. Gábor még horgot kötött, szerelékeit finomítgatta.
8:10 Kapás az etetésre bevetett botomon, majd…
8:12 … fárasztás közben meggörbült a másik
botom spicce is! Gábor jött segítségemre, hogy sikerrel partra
terelhessük mindkét pontyot.
8:20 Ez hihetetlen, tulajdonképpen alig kezdtük el a horgászatot, máris két szép halnak örülhettünk! Te jó ég, mi lesz itt?!
 |
Fárasztás vízben állva |
 |
Az első tőponty… |
 |
… majd a közösen fogott tükörpontyunk |
9:52 Eddig a percig 8 db pontyot sikerült
kifognunk. A későbbi fogási összesítőt áttekintve kiderül, hogy 10 óráig
tartott a legeredményesebb időszak. Ahogy egyre magasabbra emelkedett a
Nap, ahogy egyre melegebb lett a levegő és később a víz, úgy csökkent a
kapások száma.
 |
Minden horgász álma ilyen szép hal kifogása…, |
 |
… majd visszaengedése |
10:00 óra után elkezdtünk a különböző
csalikkal variálni. Erre egyrészt a kapások számának csökkenése,
másrészt az egyre nagyobb halak kifogása inspirált minket. „Evés közben
jön meg az étvágy!”, tartja a mondás. Egyre bátrabbak és magabiztosabbak
lettünk. Ha ennyi 5-6-7-8 kilós pontyot sikerült fogni, vajon lehet
benne nagyobb is? A csali méretének jelentős növelésével sikerült
részben szelektálni a halakat és egyre nagyobb pontyokat horogra
csábítani.
 |
Most Pető Gábor fáraszt… |
 |
… én pedig szákolok |
10:27 Horgon az első kapitálisnak vélt hal. A
későbbi mérlegelés során kiderült, hogy még nem érte el a 10 kilót.
Gyönyörű tőpontyom súlya 9,36 kg.
 |
Legnagyobb pontyom |
11:15 Pető Gábor is felszívta magát és egyre
több szép hal után partra segített egy 10,27 kilós, hibátlan tőpontyot.
Talán Gábor volt az első horgász, akit testközelről megismerhetett, mert
horog ütötte seb még soha nem volt a száján!
 |
Gábor első 10+-os, hibátlan tőpontyával |
 |
A pontyok szája feltűnően kemény és barna színű volt, amely a fő táplálékforrásról, a kagylóról árulkodik |
 |
A mi horgunk ejtett sebet elsőként a száján, amelyet ápolni kell! |
 |
Közös munka gyümölcse… |
 |
… a nap legnagyobb hala ez a 11,47 kilós tükörponty |
14:57 Több „átlagos” méretű ponty után a nap
legnagyobb halát is Pető Gábor segíthette partra, amely egy pocakos
tükörponty volt. A csodálatos, 11,47 kilós tükrös iszonyatos erővel
küzdött, jó 10 perces türelmes, de határozott fárasztás után végül
megadta magát.
17:02 Ekkor akadt horgomra az utolsó ponty, amely után összepakoltunk és elbúcsúztunk a tótól.
 |
Volt, hogy egyszerre fogtunk mindketten halat |
 |
A halak szépsége mindenkit ámulatba ejtett |
A horgászat során használt etetőanyag keverékek
4 különböző etetőanyagot kevertünk be:
- keverék: 2 kg Haldorádó Sárga Ponty -> 1 db pontyot adott
- keverék: 2 kg Haldorádó Nagy Ponty + 0,5 kg főtt búza + 100 ml Aroma Tuning Nagy ponty -> 3 db pontyot adott
- keverék: 2 kg Haldorádó Pelletes Fekete -> 3 db pontyot adott
- keverék: 2 kg Haldorádó Fűszeres Hal + 60 ml Aroma Tuning Fűszeres Hal -> 13 db pontyot adott.
Mint látható, messze a legeredményesebb etetőanyagnak a Haldorádó Fűszeres Hal
bizonyult. Miért pont ez? Nehéz erre választ adni, de noha a halak nagy
valószínűség szerint még soha nem találkoztak ezzel a keverékkel, még
ebben a táplálékdús környezetben is különösen tetszett nekik.
 |
A horgászat során használt etetőanyagok és csalik |
Fogós csalik
Többfajta csali és az azok kombinációja volt
eredményes, viszont itt is feltűnő, hogy a fűszeres és büdös irányvonal
volt a meghatározó, ez adta a legtöbb halat.
- Nagy Ponty Kukorica + Nagy Ponty Hybrid lebegő pellet -> 3 db pontyot adott
- Red Tuning Kék Villám pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 3 db pontyot adott
- Magyar Betyár oldódó pellet + 2 db Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 4 db pontyot adott
- Fűszeres Hal oldódó pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet -> 5 db pontyot adott
- Magyar Betyár oldódó pellet + Fűszeres Hal oldódó pellet -> 5 db pontyot adott
A vízben él ezüstkárász és törpeharcsa is. Ezek
imádják az élő csalikat, és a csemegekukoricát, ezért szándékosan
kerültük ezek használatát. Így a nap folyamán mindössze 2-2 db-ot
fogtunk (pellet csalival) ezekből a nemkívánatos apróságokból, tehát a
szelektálás tökéletesen sikerült!
 |
Nagy Ponty Kukorica + Nagy Ponty Hybrid lebegő pellet |
 |
Red Tuning Kék Villám pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet |
 |
Magyar Betyár oldódó pellet + 2 db Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet |
 |
Fűszeres Hal oldódó pellet + Magyar Betyár Hybrid lebegő pellet |
 |
Magyar Betyár oldódó pellet + Fűszeres Hal oldódó pellet |
Fogási összesítő
A kb. 8 órás horgászidő során 20 db és 130,75 kg
összsúlyú pontyot fogtunk. A vízparton kb. 10 órát töltöttünk, de több
mint egy órát elvettek a forgatási feladatok, amikor nincs horog a
vízben… A pontyok átlagsúlya: 6,54 kg, a legnagyobb súlya pedig 11,47 kg
volt. Ha röviden összegezni kellene ezt a napot, minden túlzás nélkül
állíthatom, hogy minden előzetes várakozásunkat sokszorosan felülmúlta.
Reménykedtünk benne, hogy sikerül eltalálni a halak ízlését, talán már
az első próbahorgászaton „kopaszon”, nulla helyismerettel is tudunk
néhány halat fogni…! No, de ennyit?! Erre végképp nem számítottunk!
 |
Igazi csapatmunka folyt mindvégig |
 |
Együtt örültünk a halaknak is |
 |
Ez szép munka volt Gábor! |
Jó hír, hogy ettől az évtől a hozzánk hasonló
mentalitású sporthorgászok, ha a kedvet kapnak hozzá, bármikor
ellátogathatnak Csővárra. Garantálni nem tudjuk, hogy mindenki elsőre
annyit fog, mint mi, mert ez a vizet jól ismerő házigazdánk, Kracsál
Ferenc szerint sem megszokott, de egy biztos, a halak benne vannak a
vízben! Tehát aki szereti az új kihívásokat, a vadregényes nagy tavakat,
a sporthorgászat elkötelezett híve, óvja, védi a természetet és a
halakat, annak itt helye! Kalandorok és haltolvajok pedig kerüljék el
messzire, hogy ez a tó évek múlva is olyan legyen, mint amilyennek mi
most megismertük a csővári Pontyparadicsomot!!!
Tekintsétek meg a nem hétköznapi horgászatról készült videót.